Watchmen: Chapter II 2024
Egy alternatív, 1985-ös Amerikában nyugdíjas szuperhősök egy csoportja összeesküvés után nyomoz, miután egy társukat meggyilkolták.
Egy alternatív, 1985-ös Amerikában nyugdíjas szuperhősök egy csoportja összeesküvés után nyomoz, miután egy társukat meggyilkolták.
A seregben csalódott Swagger vonakodva ugyan, de beleegyezik, hogy még egyszer utoljára hazája szolgálatába álljon. Mire ráébred, hogy megint becsapták, már késő, ő az első számú gyanúsított. Könyörtelen hajtóvadászat indul utána, és csak két ember segítségére számíthat: egyikük egy titokzatos nő, a másik egy újonc FBI-ügynök.
Zootropolis, a modern emlősök fővárosa, különleges hely. Olyan részekből áll, mint az elegáns Szahara tér vagy a zord Tundraváros. Ebben a színes kavalkádban a világ minden tájáról származó állatok élnek egymás mellett békében. Itt nem számít ki vagy, a legnagyobb elefánt és a legkisebb mókuscickány is megfér egymással. Amikor megérkezik a városba Judy Hopps, a zöldfülű rendőr, rá kell, hogy ébredjen, nem egyszerű feladat első nyuszinak lenni a nagy és erős állatokkal telezsúfolt rendőrségen. Judy azonban elszántan bizonyítani akar, ezért ugrik az első lehetőségre, hogy a végére járjon egy ügynek, még ha ez azt is jelenti, hogy együtt kell dolgoznia a gyors észjárású szélhámos rókával, Nick Wilde-dal.
Dr. William Harford és felesége pszichológus. A New York-i elit tagjaként bejáratosak a legragyogóbb estélyekre. Az egyik karácsonyi partin Alice flörtölni kezd egy férfival, miközben a férje két szexis lánnyal enyeleg. Ezen később összekapnak, és sorozatos kísértésekkel teszik próbára egymás iránti hűségüket. Amikor Alice elmondja, hogy lefeküdt egy szállodai portással, a férje úgy érzi, bosszút kell állnia. Billt magukkal sodorják az események, titkos csoport nyomára bukkan, ahol a szexualitás több mint játék az érzékekkel. Arthur Schnitzler kisregényének filmváltozata.
Amerika egyik alternatív változata a nyolcvanas években, amikor a világ a háború küszöbén áll. Az álarcos hősök tevékenységét betiltották, a társadalom, amely egykor megbecsülte őket, ma már fél tőlük, és ezért az alvilágba száműzte őket. Rorschach az egyetlen hős, aki nem fogadja el ezt a helyzetet és szembeszáll az igazságosztók tevékenységét betiltó törvénnyel. Még mindig vadászik a bűnözőre, a világ számára csak jó és rossz részből áll. Amikor egykori társa gyilkosság áldozata lesz, Rorschach rájön, hogy ez valójában csak a kezdet.
A filmben Amorth felhatalmazást kap a pápától, hogy ördögűzést hajtson végre, és feltár egy jelentős összeesküvést a Vatikánon belül.Ahogy Amorth a vizsgálata során halad előre, felfedez egy évszázados összeesküvést, amelyben ugyanaz a démon vesz részt, akivel korábban a katolikus egyház is találkozott.
Katniss Everdeen a 74. Éhezők viadala győzelme után biztonságban visszatér szülővárosába, győztes társával Peeta Mellarkkal. Sikerük azonban azt jelenti, hogy hátrahagyva családjukat és barátaikat útra kell kelniük, hiszen részt kell venniük a Győztesek körútján. Útközben Katniss már látja, hogy lázadás készül, de a Kapitólium még mindig erős kézben tartja a 12 körzetet, Snow elnök pedig belefogott a 75. Éhezők Viadala előkészületeibe, ami egy olyan életre-halálra szóló verseny, mely örökre megváltoztathatja Panem országát.
A különleges erők egyik kommandósa veszélyes összeesküvésre bukkan, amikor apja váratlan halálát követően, kérdéseire válaszokat keresve hazatér.
Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reachert!" Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, melynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, és súlyos titkot őriz.
A több mint 300 millió dollár bevételt hozó első rész után a folytatásban a G.I. Joe-k nem csak halálos ellenségükkel, a Kobrával küzdenek, hanem szembe kell szállniuk egy a kormány berkein belülről jövő fenyegetéssel, amely a létüket veszélyezteti. Még több akció, még több izgalom, még látványosabb megoldások a tavasz egyik nagy moziszenzációjában!
1947-et írunk, és John Forbes Nash jr. megérkezik a Princeton egyetemre, hogy matematikát tanuljon. A titokzatos nyugat-virginiai zseninek sem pedigrés iskolai múltja, sem pénze nincs ahhoz, hogy bekerüljön az elit diákok körébe. A matematika szakon könyörtelen verseny folyik, és sokan szívesen látnák Nash bukását. Mégis épp a rivalizálás adja meg neki a kellő lökést: egy este a helyi bárban megfigyeli, hogyan versengenek a fiúk egy szőke lányért, és az ötlet, mely oly régóta kísérti, megfogan. Megírja dolgozatát a játkelméletről - a versengés matematikájáról -, mely bátran szembeszegül Adam Smithnek, a modern közgazdaságtan atyjának doktrínáival. 150 éve elfogadott gondolatvilága hirtelen idejétmúltnak tűnik, és Nash élete örökre megváltozik. Ám szívére másfelől is vár feladat. Megismerkedik a gyönyörű és ragyogóan okos Aliciával, aki Nasht egy számára eleddig teljesen ismeretlen fogalommal ismerteti meg: a szerelemmel....
A klímaváltozás biztos és elkerülhetetlen. És semmi kétség: a Föld lakóinak az életébe kerülhet. A rémítő lehetőség végre szövetségbe kényszerítette a világ vezetőit, akik együtt hozták létre az egyetlen technikai megoldást, ami a menekülés lehetőségét kínálja. Egy műholdakból álló, a Föld körül keringő gyűrűt, amelynek különleges geotechnológiai megoldásai elháríthatják a természetet fenyegető veszélyeket. A rendszer két éve üzemel sikeresen. Ám egy műszaki hiba átalakítja a műholdhálózat működését, és ami eddig a világunk túlélését biztosította, most a gyilkosává lehet. Az ember önmagánál hatalmasabb szerkezetet alkotott, és az most maga alá is gyűri. Egy magányos űrhajós azonban feljut a műholdakhoz. Ha ő idejében meg tudja oldani a helyzetet, az emberiség ismét megússza. Csakhogy közben idelenn is működésbe lép egy szörnyű terv, ami a Földön és az égen is újabb veszélyeket hozhat…
Illuzionisták egy csapata bankot rabol, de nem is akárhogyan: a mindenkit megtévesztő műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI értetlenül áll az agyafúrt attrakció előtt, nem is sejtve, hogy egy sokkal nagyobb dobásra készülnek a szemfényvesztők.
Az Impossible Mission Force-t feloszlatták, Ethan így magára hagyott ügynök lett, és a csapat ebben a helyzetben kerül szembe egy magasan képzett különleges ügynökökből álló hálózattal, a Szindikátussal. A rendkívül rátermett alakulat minden áron új világrendet akar létrehozni, és ezt terrortámadások egyre durvuló sorozatával szándékozik véghez vinni. Ethan összegyűjti csapatát, és hozzájuk szegődik a szakadár brit ügynök, Ilsa Faust is, aki talán a tagja ennek az "titkos nemzetnek". Így néznek szembe az eddigi leglehetetlenebb küldetésükkel.
Travis Block a kormány árnyékügynökeként arra szakosodott, hogy kiiktassa a legnagyobb veszélyforrást. Ezúttal azonban valami sokkal nagyobb összeesküvésbe ártotta magát, a szálak pedig a hatalom legfelsőbb szintjéig vezetnek.
Két ember bujkál a Fehér Házban. Árnyékként osonnak végig a folyosókon, liftaknában húzzák meg magukat, a medence körül lapulnak. Az elnök az, akit a CIA utolsó talpon maradt ügynöke véd. A világ legjobban védett középületét elfoglalta egy terroristacsapat, ám jól kidolgozott tervük befejezéséhez az elnökre is szükségük van. Az épület fegyveresekkel van tele - egy paramilitáris egység mindenre elszánt tagjaival. Az ügynök azonban mindenre kész, hogy végrehajtsa azt a feladatot, amire felesküdött: meg akarja védeni az elnök életét.
A neves amerikai tudós, Robert Langdon éppen Párizsban tartózkodik, amikor az éjszaka közepén telefonon keresik. A Louvre egyik jól őrzött termében holtan találták a múzeum egyik kurátorát, és a rendőrség abban bízik, Langdon segíthet megfejteni a rejtélyt: az áldozat mellett ugyanis érthetetlennek tűnő jeleket találtak. A tudós akarata ellenére viharsebesen keveredik bele az eseményekbe: szakértőből hamarosan gyanúsított lesz, és kénytelen együtt menekülni a kurátor kiismerhetetlen unokájával. Nemsokára rájönnek, hogy két titkos egyházi társaság, a Sion testvérei és az Opus Dei harcába keveredtek bele: a harc talán több száz éve tart, tétje pedig az a titok, melynek megfejtése talán a Párizson, Londonon, kalandokon, titkokon, gyilkosságokon keresztülvezető hosszú út végén várja őket.
Sachsa Baron Cohen (A leleményes Hugo) Borat, Alig G és Brüno után újabb nagyszabású karakterrel ajándékozza meg a mozinézőket: a világ legkülöncebb és legegoistább diktátorával, Aladeennel. Az elpusztíthatatlan szakállú Aladeen, aki pénzéhes celebeket fektet meg és megbundázza saját olimpiáját, akkor kerül a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor felröppen a hír titkos atomprogramjáról. Egy félresikerült merényletet követően Aladeen egy fillér nélkül magára marad New York utcáin. Kivégzettnek hitt honfitársai elől menekülve Aladeen úgy dönt, visszaszerzi hatalmát, ami egyfelől fergeteges összeütközésekhez vezet a viselkedésén megbotránkozó amerikai polgárokkal, másfelől olyan felfedezésekhez, melyek leleplezik Amerika külpolitikáját.
A nem is olyan távoli jövőben a túlnépesedést megakadályozandó, a világ kormányai bevezetik a Csak-egy-gyerek törvényt, amelynek értelmében a családoknak mindössze egy gyerekük lehet. Az állam különleges megfigyelési hálózattal igyekszik betartatni a jogszabályt, s mindenkitől elveszik a többedik szülötteket. Egy férfinak különleges kihívást jelent, hogy hét, egymásra tökéletesen hasonlító lányunokáját úgy nevelje fel, hogy az senkinek ne szúrjon szemet. A lányok egy személyi azonosság alatt élnek, mindegyikük hetente csak egyszer mehet el otthonról, a testvérek többi napi cselekedeteinek figyelembevételével. Egy nap egyikük nem megy haza, ezzel láncreakciót elindítva a többi testvér életében.
Brought together by a midnight phone call, an FBI agent and a cybersecurity expert must unravel an ever-growing web of political conspiracies.
Due to a political conspiracy, an innocent man is sent to death row and his only hope is his brother, who makes it his mission to deliberately get himself sent to the same prison in order to break the both of them out, from the inside out.
In the tiny poor town of Asa Branca, in the middle of Brazilian Northeast, Roque Santeiro is worshiped as a saint. He was supposedly killed by a bandit, 18 years ago, trying to save the local church. After his disappearance, local leaderships such as landowner Sinhozinho Malta and mayor Florindo, took profit on that to control the humble population. They even make up a widow, Porcina, who should have married Roque secretly before his death. What they don't expect is that Roque is alive, and he's back to, allegedly, "save his people". Now Malta, Florindo, Porcina, and others must hold him down and explain the "truth" to their commoners, in a desperate attempt to save their own bottoms. Meanwhile, mysterious facts surround Asa Branca, such as a Werewolf, a film crew who are trying to shoot a movie about Roque's story, and violent murderers.
Jack Reacher, a veteran military police investigator, has just recently entered civilian life. Reacher is a drifter, carrying no phone and the barest of essentials as he travels the country and explores the nation he once served.
A thriller set two hundred years in the future following the case of a missing young woman who brings a hardened detective and a rogue ship's captain together in a race across the solar system to expose the greatest conspiracy in human history.
Takeshi Hongo is a promising young man with a passion for motorcycle racing. However, his dreams are suddenly ruined when he gets kidnapped by Shocker, the evil secret organization planning to dominate the world. After being remodeled into a cyborg, Takeshi escapes and swears to protect the world from the inhuman monsters.
Atsushi Nakajima was kicked out of his orphanage, and now he has no place to go and no food. While he is standing by a river, on the brink of starvation, he rescues a man whimsically attempting suicide. That man is Osamu Dazai, and he and his partner Kunikida are members of a very special detective agency. They have supernatural powers and deal with cases that are too dangerous for the police or the military. They're tracking down a tiger that has appeared in the area recently, around the time Atsushi came to the area. The tiger seems to have a connection to Atsushi, and by the time the case is solved, it is clear that Atsushi's future will involve much more of Dazai and the rest of the detectives!
Part-timer Carole meets rich girl Tuesday, and each realizes they've found the musical partner they need. Together, they just might make it.
A down and out cop lands the case of a lifetime when four suspects are nabbed in the assassination attempt of a prime time journalist. The case turns out to be a devious maze where nothing is what it looks like. The pursuit of it leads him to the dark netherworld - the 'Paatal Lok', and to shocking discoveries in the past of the four suspects.
The exploits of FBI Special Agents Fox Mulder and Dana Scully who investigate X-Files: marginalized, unsolved cases involving paranormal phenomena. Mulder believes in the existence of aliens and the paranormal while Scully, a skeptic, is assigned to make scientific analyses of Mulder's discoveries that debunk Mulder's work and thus return him to mainstream cases.
Follow the mystery of Flight 716 - a passenger plane that vanishes over the Atlantic Ocean. Following the mysterious crash, recently widowed, brilliant aviation investigator Kendra Malley is called in to investigate by her former boss and mentor Howard Lawson.
Tokyo is abuzz with persocoms – humanoid computers that are virtually perfect. The socially and technologically inept Hideki is dying to get his hands on one. When he finds Chii abandoned in the trash, she’s cuter than any current model he’s ever seen before. But when he gets her home and turns her on, she has no data and only a single learning program installed. While Hideki puts his whole heart into teaching Chii the ins and outs of humanity, a mystery unfolds as a dark secret within her awakens.
Disregard for alchemy’s laws ripped half of Edward Elric’s limbs from his body and left his brother Alphonse’s soul clinging to a suit of armor. To restore what was lost, the brothers seek the Philosopher’s Stone. Enemies and allies – the corrupt military, the Homunculi, and foreign alchemists – will alter the Elric brothers course, but their purpose will remain unchanged and their bond unbreakable.
Bob Lee Swagger is an expert marksman living in exile who is coaxed back into action after learning of a plot to kill the president.
CIA officer Carrie Mathison is tops in her field despite being bipolar, which makes her volatile and unpredictable. With the help of her long-time mentor Saul Berenson, Carrie fearlessly risks everything, including her personal well-being and even sanity, at every turn.
Set in a gothic fantasy world, this is the story of Teito Klein, an orphaned slave who became the top military academy student. However, an unexpected turn of events left him pursued by the forces of the Barsburg Empire. Now an escaping convict, Teito's sheltered by the church and its law of sanctuary. Here, he discovered many mysteries surrounding himself, the church, and the Empire itself. The fact that he might be connected to a dethroned king and the mystical stone of god, "The Eye of Mikhael", made him the target of the empire more than ever. Fortunately the church is under the mythical 7 Ghost protection. But who are the Ghosts really. Will Teito be free from the military's clutch, and what of his said mission to uncover the history. And who is the military's Chief-of-Staff Ayanami exactly. Teito's future seems to have spiraled into an unexpectedly perilous path.
After a media pundit stumbles upon a dead body deep in the Poconos woods, he finds himself framed for the murder of a notorious white supremacist.
Li Cu, an ordinary high school student, is suddenly attacked by a mysterious man who leaves a strange mark on his back. During treatment, he meets Dr. Liang Wan, who helps him uncover the man's identity with the assistance of Wang Meng. Upon returning to Liang Wan's home, they find Wu Xie waiting outside, urging Li Cu to join him on a journey to the desert. Once there, a series of baffling incidents unfold.
After years of experiments, three researchers finally create Ninja-Gum. This substance awakens dormant power within people descended from ninjas, but its creation isn’t without consequences and will lead them to the mysterious Ninjala Tournament.