Kopp-kopp

Kopp-kopp 2015

5.38

Evan első ránézésre a tökéletes férfi. Elismert építész, aki gyönyörű kaliforniai otthonában él két gyermekével, és szeretett, tehetséges feleségével. Egyik délután a gyerekek és a férfi felesége kimennek a tengerpartra, de Evannek otthon kell maradnia, ugyanis el kell készülnie egy határidős munkával. Odakint esik, egyedül van, szól a zene, és váratlanul kopogtatnak az ajtaján. Két fiatal lány áll odakint bőrig ázva, akik csak be szeretnének menni megszárítkozni, és telefonálni egyet...

2015

Bent

Bent 2023

5.60

Nemo, a csúcskategóriás műkincstolvaj csapdába esik egy New York-i penthouse-ban, miután egy rablás nem a tervek szerint alakul. Bezárva a felbecsülhetetlen értékű műkincseken kívül semmi mással, minden ravaszságát és találékonyságát be kell vetnie a túléléshez.

2023

Éjszakai ragadozók

Éjszakai ragadozók 2016

7.42

Susan Morrow, Los Angeles-i műkereskedő hihetetlen jómódban él férjével, Hutton Morrowval, ám mégsem érzi teljesnek az életét. Az egyik hétvégén Hutton elutazik az egyik szokásos és túlzottan gyakorta esedékes üzleti útjára, Susan pedig egy csomagot talál a postaládájában. A csomagban egy regényt van, melyet a volt férje, Edward Sheffield írt, akivel már évek óta nem beszélt. Este, egyedül az ágyban olvasni kezd. Susant olvasás közben mélyen megindítja Edward írása, és akarva-akaratlanul is felidézi a szerzővel közös szerelmi történetük legintimebb pillanatait. Megpróbál magába tekinteni, életének és karrierjének csillogó felszíne alá, és egyre inkább egyfajta bosszúként értelmezi a könyvet, melynek története arra kényszeríti, hogy átértékelje a döntéseit. Újraéled a szerelem, melyet elveszettnek hitt, és ahogy a történet halad, olyan felismerésre készteti, amely újraértelmezi a regény hősét és saját magát is.

2016

A dán lány

A dán lány 2015

7.57

Koppenhága, 1926. Einar és Gerda művészházaspár, a férfi nagy sikereket arat tájképeivel. Gerda köztiszteletben álló polgárok portréfestője. Boldog házasságban élnek, bár a személyes és a művészi megvilágosodás eddig mindkettejüket elkerülte. Mindez változni kezd, mert egy napon Gerdának gyorsan be kell fejeznie egy portrét, ezért megkéri a férjét, hogy öltözzön nőnek és legyen a modellje. Einar rájön, hogy Liliként tudja kifejeznie valódi énjét, és elkezd nőként élni. Gerda váratlanul rádöbben, hogy új múzsája lett, ami kreatív lendületet ad művészetének. A házaspár azonban kénytelen szembenézni a társadalom rosszallásával. Elköltöznek a jóval toleránsabb Párizsba. Gerda karrierje szárnyalni kezd. Házasságuk új tartalmakkal telítődik, de nem minden feszültség nélkül. Gerda azonban folyamatosan támogatja párja törekvését, hogy fizikailag is nővé alakulhasson. Egymásnak köszönhetően mindketten bátorságra tesznek szert, hogy merjék vállalni valódi önmagukat.

2015

Mennyi szépség és kín

Mennyi szépség és kín 2022

7.40

A film Nan Goldin művésznő életét és a Sackler család, a gyógyszergyártó dinasztia bukását követi nyomon, amely nagymértékben felelős az opioid-járvány felfoghatatlan mennyiségű halálos áldozatáért.

2022

Visszajáró pénz

Visszajáró pénz 2007

6.95

Ben egy fájdalmas szakítás után álmatlanságba esik. Hogy elüsse az éjszakai óráit, dolgozni kezd a helyi szupermarketben. Éjjel a boltban rengeteg színes egyéniséggel találkozik. Unalmas óráiban elképzeli, hogy megállítja az időt, és ennek segítségével, hacsak pár percig is, saját fantáziájában élhet. Ebben a világban munkatársai és a szürke hétköznapok is egy csapásra színessé válnak. Különösen a csendes pénztáros lány, Sharon, aki talán megoldást jelenthet Ben álmatlanságára.

2007

Egy botrány részletei

Egy botrány részletei 2006

7.10

Új tanárnõ érkezik a jó hírű, patinás St. George kollégiumba. Sheba Hart művészettörténetet tanít, és a legtöbb kollégájától eltérõen kicsit másként gondolkodik a világról. Szerencsére a fiatal nõ gyorsan rokonlélekre talál az egyik idõsebb kolléganõ, Barbara Covett személyében. Ám nem csupán õ az egyetlen, akit elvarázsol az új tanárnõ személyisége, sajátos életszemlélete. Amikor Sheba tiltott szerelmi kapcsolatba keveredik, Barbara az egyetlen, aki a védelmére kel. Talán azért, mert õ sohasem merte megtenni, amire igazán vágyott.

2006

Az Aranypinty

Az Aranypinty 2019

7.20

Bomba robban az egyik legrangosabb New York-i múzeumban. Kevesen élik túl a merényletet: egy 13 éves srác édesanyja meghal, ő azonban kijut a romok alól – és magával visz egy 17. századi németalföldi festményt. A félig elárvult fiú attól kezdve mindenhova magával viszi a képet: egy ideig részeges apjával tart Las Vegasba, azután jómódú nevelőszülőkhöz kerül, később műtárgyakat hamisít, zsarolásba keveredik és egy nemzetközi műtárgycsempész banda is üldözőbe veszi… De bárhová vetődik, jó és rossz emberek között, saját jó és rossz tettei nyomán mindig vele marad Az aranypinty… és befolyásolja az életét.

2019

A hamisító

A hamisító 2011

5.70

Joshua Mason (Josh Hutcherson) a tizenéves a californiai Carmel-ben találja magát. Besurran egy házba és rajta kapják... Nem sejti, ki a ház tulajdonosa. Hamarosan rájön, de már késő és máris képhamisításra használják fel tudását...

2011

Bunyóban az igazság

Bunyóban az igazság 1988

7.30

Jackie Chan ezúttal egy nagymenő hongkongi ügyvédet alakít, akit egy vegyi gyár kér fel arra, hogy állítsa le a környezetszennyezés ellen tiltakozókat. Ám az ügyvéd morális konfliktusba kerül, amikor megismerkedik a harcos környezetvédők, az üzem betiltását követelők egyikével. A helyzetet úgy oldja meg, hogy megkéri két bizalmas barátját, helyettesítsék, amíg kideríti, hogy valójában mi folyik az üzem területén.

1988

Showing Up

Showing Up 2023

5.70

Kelly Reichardt vibráló és lebilincselően vicces alkotásában a művészet és a kézművesség világába jutunk.Egy új bemutató megnyitására készülő szobrásznak egyensúlyba kell hoznia kreatív életét a család és a barátok napi drámáival.

2023

Hölgy aranyban

Hölgy aranyban 2015

7.30

Hatvan évvel azután, hogy a második világháború borzalmai elől menekülve elhagyta Bécset, az idős zsidó asszony, Maria Altmann hosszú útra kel, hogy visszaszerezze a nácik által elrabolt családi kincseit, köztük Klimt híres festményét, Adele Bloch-Bauer I. portréját. Tapasztalatlan, de vakmerő fiatal ügyvédjével, Randy Schönberggel hosszas küzdelem elé néznek, amelynek csataterét az osztrák elit világa és az amerikai legfelsőbb bíróság jelenti. Az út során Marianak a családjához kötődő, súlyos tényekkel is szembe kell néznie. A Hölgy aranyban igaz történet, egy asszony küzdelme, hogy visszaszerezze örökségét és igazságot szolgáltasson családjának.

2015

Hannah és nővérei

Hannah és nővérei 1986

7.51

Az amerikaiak meghitt családi ünnepe, a Hálaadás napja fogja keretbe az egy évet felölelő, szerteágazó családtörténetet. Az ünnepre gyülekeznek Hannah, Holly és Lee, a New York-i művészcsalád lányai. A biztosítási ügynök férj hűtlensége miatt azonban minden a feje tetejére áll. Elliott a már-már ellenszenvesen tökéletes feleségének a húgába szeretett bele, ráadásul Lee viszonozza a férfi "vad" szenvedélyét. A neurotikus harmadik nővérnek, Holly-nak viszont a füle cseng, még az is lehet, hogy agytumora van.

1986

Rakoncátlan célpont

Rakoncátlan célpont 2010

6.40

Victor Maynard egy középkorú, magányos bérgyilkos. Egy napon felbérlik, hogy megölje Rose-t, a fiatal lányt. Victornak azonban megesik a szíve a lányon, és életben hagyja. A gyilkos eközben társaságot kap: Tony-t, akinek minden vágya az, hogy tanonc lehessen. Az elégedetlen ügyfél tudomást szerez arról, hogy Rose még életben van, ezért újabb gyilkost küldenek utána. Victoré a feladat, hogy ismét megmentse a lányt, Tony segítségével.

2010

Hatszoros ölelés

Hatszoros ölelés 1993

6.40

Egy Harvardon tanuló homoszexuális fiatalember felcsípi az utcán Pault, a jóképű fekete bőrű srácot. Paul hihetetlen gyorsasággal elsajátítja a jó modort és műveltséget. Megszerez minden információt a harvardi egyetemisták gazdag, sznob szüleiről, s betoppan mindegyikhez, mint a leghíresebb fekete bőrű színész fia. Megjelenésével mindenkit megnyer. A harmadik családnál kiderül a turpisság, hiszen a fiú által megnevezett színésznek mindössze 3 lánya van. Csalásért börtönbe zárják...

1993

Maudie

Maudie 2016

7.70

Everett Lewis felveszi házvezetőnőnek Maudie-t, akinek minden vágya, hogy fessen, alkosson. A helyzetét azonban megnehezíti, hogy reumás ízületi fájdalmakkal küzd. A kapcsolatuk idővel egyre bensőségesebbé válik. Igaz történet alapján.

2016

A lopás művészete

A lopás művészete 2013

6.16

Amikor Crunch Calhoun újra összerántja régi csapatát, hogy véghez vigyék a nagy balhét és ellopják a történelem egyik legértékesebb könyvét, egy dologgal nem számol: öccsével, Nicky-vel (Matt Dillon), aki több kockázatot jelent rájuk nézve, mint azt gondolná.

2013

Hozuki's Coolheadedness

Hozuki's Coolheadedness 2014

7.20

Hōzuki is the aide to the great king of Hell, King Enma. Calm and super-sadistic, Hōzuki tries to resolve the various problems in Hell, including a rampaging Momotarō and his companions. However, he also likes spending his free time on his hobbies, such as fawning over cute animals and raising "Goldfish Flowers."

2014

Louie

Louie 2006

6.40

Have you ever dreamed of exploring an island or travelling to the moon? Do you yearn to race cars or talk to a friendly bear? No problem! Everything is possible with Louie! With his help and Yoko’s, you’ll learn how to draw while having fun!

2006

Left-Handed Wife

Left-Handed Wife 2019

4.00

Lee Soo-Ho and Oh San-Ha are deeply in love. They have their wedding and go on a honeymoon. During their honeymoon, Lee Soo-Ho has an accident and loses his memory. Meanwhile, Oh San-Ha does not know what happened to her husband and tries to find him. A conspiracy lurks beneath.

2019

Hyouka

Hyouka 2012

8.16

Oreki Houtarou is a minimalistic high school boy. One day, he joins the Classic Literature Club at his elder sister's request. There he meets Chitanda Eru, Fukube Satoshi, and Ibara Mayaka. Chitanda is a calm beautiful girl but she turns into an embodiment of curiosity once she says, "I'm curious." Fukube is a smiling boy with a fantastic memory who calls himself a database. Ibara is a short girl and is strict with others and herself. They begin to investigate a case that occurred 45 years ago. Hints of the mystery are buried in an old collection of works of the former members of Classics Club. The collection is titled "Hyouka."

2012

Junjou Romantica

Junjou Romantica 2008

6.90

Junjou Romantica: Pure Romance, stylized as Junjou Romantica ~Pure Romance~, is a yaoi series by Shungiku Nakamura. It focuses on three storylines; the main couple, which comprises the bulk of the books, and two other male couples that provide ongoing side stories. It has expanded into several cd-dramas, a manga series running in Asuka Ciel, a light novel series titled "Junai Romantica" running in The Ruby magazine and a 24-episode anime series. Shungiku Nakamura has written a spin-off to Junjou Romantica, titled Sekai-ichi Hatsukoi focusing on a shōjo manga editor and his first love, which was also animated by Studio Deen in 2011.

2008

American Masters

American Masters 1986

7.10

American Masters is a PBS television series which produces biographies on enduring writers, musicians, visual and performing artists, dramatists, filmmakers, and others who have left an indelible impression on the cultural landscape of the United States.

1986

Palettes

Palettes 1995

9.00

An educational French TV documentary series which goes into depth during each episode into the analysis of a single painting.

1995

Cattanooga Cats

Cattanooga Cats 1969

7.60

Follow the adventures of the Cattanooga Cats, an anthropomorphic band of cats.

1969

Zombie Land SAGA

Zombie Land SAGA 2018

8.10

A typical morning. The usual music. Their normal lives. The peace these seven girls experience will suddenly be destroyed. By the living dead... zombies. A reality that they never wanted a part of, an amazing and terrifying zombie world. They all share one wish: "We want to live." These girls will struggle through this saga, in order to achieve a miracle.

2018

Angel Beats!

Angel Beats! 2010

7.90

Angel Beats takes place in the afterlife and focuses on Otonashi, a boy who lost his memories of his life after dying. He is enrolled into the afterlife school and meets a girl named Yuri who invites him to join the Afterlife Battlefront — an organization she leads which fights against God. The Battlefront fight against the student council president Angel, a girl with supernatural powers.

2010

Revue Starlight

Revue Starlight 2018

8.10

Starlight is a play loved throughout the world. Karen and Hikari make a promise with each other when they're young that one day they'll stand on that stage together. Time passes, and now the girls are 16 years old. Karen is very enthusiastic about the lessons she takes every day, holding her promise close to her heart. Hikari has transferred schools and is now away from Karen. But the cogs of fate turn, and the two are destined to meet again. The girls and other Stage Girls will compete in a mysterious audition process to gain acceptance into the revue.

2018

Record of Youth

Record of Youth 2020

8.20

In a cutthroat world where the life you’re born into decides your success, three aspiring youths are determined to change that perception as they fight for their dreams.

2020

Given

Given 2019

8.60

Tightly clutching his Gibson guitar, Mafuyu Satou steps out of his dark apartment to begin another day of his high school life. While taking a nap in a quiet spot on the gymnasium staircase, he has a chance encounter with fellow student Ritsuka Uenoyama, who berates him for letting his guitar's strings rust and break. Noticing Uenoyama's knowledge of the instrument, Satou pleads for him to fix it and to teach him how to play. Uenoyama eventually agrees and invites him to sit in on a jam session with his two band mates: bassist Haruki Nakayama and drummer Akihiko Kaji.

2019

Barakamon

Barakamon 2014

8.10

After punching a famous curator in the face for criticizing his work as "textbook and lifeless," Handa Seishuu is sent to Gotō Island to calm his nerves and find new inspiration for his calligraphy. Growing up in the city all his life, though, Handa must adapt to country life while meeting an assortment of quirky people during his tenure.

2014

Monthly Girls' Nozaki-kun

Monthly Girls' Nozaki-kun 2014

7.14

High school student Chiyo Sakura has a crush on schoolmate Umetarō Nozaki, but when she confesses her love to him, he mistakes her for a fan and gives her an autograph. When she says that she always wants to be with him, he invites her to his house and has her help on some drawings. Chiyo discovers that Nozaki is actually a renowned shōjo manga artist named Sakiko Yumeno. She then agrees to be his assistant in order to get closer to him. As they work on his manga Let's Fall in Love (恋しよっ), they encounter other schoolmates who assist them or serve as inspirations for characters in the stories.

2014

Handa-kun

Handa-kun 2016

8.00

Set six years prior to the events of Barakamon, detailing the life of Seishuu Handa as a high school student—and a very interesting life it is. In Handa-kun, Seishuu Handa is admired by his peers as a calligraphy genius and given the utmost respect, but Handa-kun himself is under the mistaken impression that the deference and attention he receives from the other students is actually bullying. Handa just wants to live a quiet life, but hilarity ensues as one character after another challenges his position as the school idol, and somehow comes away as a fan all while Handa is horrified and clueless.

2016

Watercolour Challenge

Watercolour Challenge 1998

7.00

Three amateur artists are given four hours to paint, in watercolour, the same scene or landscape, often with widely different interpretations. At the end of the four hours, the guest professional artist for the week judged the paintings and selected the winner, who would then appear in a regional final, and if successful would compete in the end of series final.

1998

O Maidens in Your Savage Season

O Maidens in Your Savage Season 2019

8.09

The girls in a high school literature club do a little icebreaker to get to know each other: answering the question, "What's one thing you want to do before you die?" One of the girls blurts out, "Sex." Little do they know, the whirlwind unleashed by that word pushes each of these girls, with different backgrounds and personalities, onto their own clumsy, funny, painful, and emotional paths toward adulthood.

2019

Hartbeat

Hartbeat 1970

1

Hartbeat was a Children's BBC television arts programme presented by Tony Hart. It was broadcast between 1984 and 1993. The series was a follow on from Take Hart and taught children how to design art features and use everyday items to make objects.

1970