Anyám!

Anyám! 2017

7.00

Az idősödő költő és fiatal felesége egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken. Egy nap egy idegen és felesége beköltöznek a házba, megzavarva a pár nyugodt életét...

2017

Hegyek között

Hegyek között 2017

6.65

Egy tragikus baleset következtében a hófödte hegyek között ragad egy férfi és egy nő. Bár idegenek, most mégis csak egymásra támaszkodhatnak, ha túl akarják élni a szélsőséges körülményeket. Mikor rájönnek, nem számíthatnak segítségre, útnak indulnak, hogy több száz kilométert tegyenek meg gyalog. Az előttük álló út számos megpróbáltatást rejt, ám közben olyasmire is rátalálnak, amire nem is számítottak: egymásra.

2017

Gyógymód

Gyógymód 1997

7.50

A lassan hömpölygő történet – amit időről időre sokk-szekvenciák szakítanak meg – egy titokzatos sorozatgyilkosság utáni nyomozásról szól. Nemcsak az áldozatok mások, hanem – ami furcsább – a gyilkosok is. Az egyetlen közös momentum az áldozat X alakban felvágott nyaka, valamint az, hogy sosincs indíték. A nyomozó látóterébe hamarost egy amnéziás fiú kerül, aki fél percnél tovább képtelen visszaemlékezni bármire.

1997

Farkaséhség

Farkaséhség 1999

6.83

1847: az amerikai úttörők Nyugat felé terjeszkednek, elterjed az aranylelőhelyek híre. Boyd kapitány hőse és áldozata is a vadnyugati helyzetnek: a mexikói-amerikai háború csatájában tanúsított gyávasága miatt kietlen határvidékre küldik szolgálni, a hideg Sierra Nevadába. Az apró garnizon szedett-vedett katonákból áll. Egy napon kimerült idegen utazó kér bebocsátást. A skót elmeséli, hogy hóviharban rekedtek útitársaival. Barlangban húzták meg magukat és az élelem fogytával emberi hússal táplálkoztak. Egy indián legenda szerint, aki emberhúst evett, az erősebbé, hatalmasabbá válik. A kapitányt vonzzák a skót utazó titokzatos tapasztalatai...

1999

Halálos barátság

Halálos barátság 1990

6.00

Michael sikeres ember, karrierje úgy ível felfelé, mint egy üstökös, a boldog családi élet reménye szintúgy rákacsint, hősünk mégis unja az egészet. Egy este ócska bárba téved, s szilaj italozás közben barátságot köt Alexszel, a naplopóval, az "élet koronázatlan császárával". Oltári jó mókákat eszelnek ki, nagyokat szórakoznak nap mint nap, egész addig, míg Michael rá nem jön, belőle is bűnöző lett. Hacsak drasztikus lépésre nem szánja el magát...

1990

A szerelem útján

A szerelem útján 2014

6.70

Brooke lekési az utolsó vonatot, mely hazavihetné Bostonba. Nagyon úgy tűnik, hogy az éjszakát New York-ban kell töltenie. Szerencsére társasága is akad az utcazenész, Nick személyében, aki felajánlja a lánynak, hogy segít neki hazajutni. Ahogy hajnalodik, a két idegen egyre inkább megismeri egymást, és lassacskán ráébrednek, egyikük sem szeretné, hogy ez az éjszaka véget érjen.

2014

Idegen a tónál

Idegen a tónál 2013

6.30

Franck (Pierre Deladonchamps) egy tó partján tölti napjait, ahol férfiak ismerkednek férfiakkal. Megismerkedik a titokzatos és kissé félelmetes Michellel (Christophe Paou), akibe vakon beleszeret. Amikor egy férfit holtan találnak, Franck és Michel gyorsan gyanúsítottakká válnak, de a veszélyekkel nem törődve folytatják szenvedélyes és veszélyes kapcsolatukat. Az Idegen a tónál erotikus thriller, ami a szexuális vágy által kiváltott tettekről és azok következményeiről szól.

2013

Jópofik

Jópofik 2019

4.50

Jenna beleegyezik abba, hogy egy szexi hétvégét töltsön anyagias barátnője, Kate és a nagyvilági Mia társaságában, de amikor az éjszaka a tetőpontjára ér, Jenna különös részletekre figyel fel, mivel a szerelmi háromszög repedezni kezd.

2019

Az én pimasz barátnőm

Az én pimasz barátnőm 2001

7.50

Ez a film megtörtént eseményeken alapul, egy Ho-sik Kim nevű blogger a későbbiekben nagy sikerű könyvben is kiadott írásai ihlették a készítőket. A filmben két egyetemista talál egymásra. A 25 éves Kyun-Woo egy este találkozik egy gyönyörű fiatal lánnyal, aki részegsége miatt majdnem a metró alá zuhan. A fiú még idejében ugrik elé, s így megmenti őt. Mivel nem tudja, hogy a lány merre lakik, ezért egy hotelbe cipeli az alkoholtól túlfűtött lányt. Ezt követően rendszeresen egymásba botlanak, s habár be nem vallanák egymásnak, a napnál is világosabb, hogy szép lassan szerelmesek lettek egymásba.

2001

Hatosfogat

Hatosfogat 1939

7.60

A múlt században játszódó vadnyugati történetet, amelyet nyilvánvalóan Maupassant Gömböce ihletett, a postakocsi kilenc nagyon különböző utasának kitűnő jellemrajzai teszik emlékezetessé: a kalandokban bővelkedő, emberpróbáló utazás során emberségükben felmagasztosulnak a társadalom páriái (a gyilkosként körözött Ringo, az utcalányként kiutasított Dallas és a részeges orvos), és lelepleződnek a tisztes polgárok. És mivel mindez a Monument Valley festői sziklaképződményei között történik, kitűnően rendezett akciós jelenetekkel tarkítva, Oscar-díjjal jutalmazott zenekísérettel, a Hatosfogat a western történetének vitathatatlan klasszikusa lett.

1939

Hosszú, forró nyár

Hosszú, forró nyár 1958

7.10

Ben Quick gyújtogató hírében álló semmirekellő. A déli államok egyik városkájába érkezik, amelyben a nagyhatalmú Will Varner az úr. Ben elszegődik hozzá, felküzdi magát, és hamarosan résztulajdonosa lesz az egyik áruházának. Varnernek tetszik a fiú és utódjává akarja tenni, hozzáadva lányát Clarát. Ben ellenkezik, Clarával mégis közel kerülnek egymáshoz.

1958

Circle

Circle 2015

6.00

Ötven fogságba ejtett, kivégzés előtt álló idegennek döntenie kell, melyikük érdemes arra, hogy életben maradjon.

2015

Atlantisz gyermekei

Atlantisz gyermekei 2001

6.70

Bobby Garfield felnőttként visszatér szülővárosába, legjobb barátja halála után. Az emlékek óhatatlanul számvetésre késztetik Bobby-t. Tízéves korában két jóbarátja volt, akivel mindent megosztott: Carol és Sully. Ráadásul Carollal titkon csókkal pecsételték meg barátságukat. Bobby édesanyja megkeseredett élvhajhász asszony, aki önző módon viselkedett fiával. Egy napon belép életükbe és végleg megváltoztatja azt Ted Brautigan, egy előkelő idegen a városban. Bobby hamar megtalálja a hangot Teddel, aki végre egyenrangúként szól hozzá, és megosztja vele néhány természetfeletti képessége titkát. Egy nyáron át tartott barátságuk, mígnem Tedért eljöttek azok az emberek, akiktől annyira óvta ifjú barátját.

2001

Hívatlanok 2. - Éjjeli préda

Hívatlanok 2. - Éjjeli préda 2018

5.68

Egy négytagú család pár nap nyugodt kikapcsolódást remélve kibérel egy faházat egy elhagyatott kempingben. Meglepődve látják, hogy rajtuk kívül senki sincs ott. Amikor az éjszaka közepén valaki bekopogtat az ajtajukon, vérfagyasztó események veszik kezdetét. A családnak minden testi- és lelkierejét be kell vetnie, hogy túléljék a rejtélyes szadista idegenek támadásait, akiknek egyetlen céljuk, hogy kiirtsák a megfélemlített famíliát.

2018

Tudsz titkot tartani?

Tudsz titkot tartani? 2019

6.40

Emma ​épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves idegennel. Ám az élet mást tartogat számukra. Kiderül, hogy a férfi Emma legfőbb főnöke, aki most már minden pikáns titkot tud a lányról.

2019

Mezítelenül

Mezítelenül 1993

7.29

A munkásember Johnny gyökértelen, hajléktalan fickó, akinek sehol sincs maradása. A Vaslady utáni Angliában éli életét, amolyan örök vesztesként. Nem vágyik vissza oda, ahonnan lecsúszott, de nem is enged a teljes züllésnek. A keserűséggel és cinizmussal teli Johnny Manchesterből Londonba érkezik. Volt barátnője albérletében köt ki, ahol összejön a narkós lakótárssal. Aztán továbbsodródik újabb kalandok felé. Életében különös figurák sora bukkan föl: kiszolgáltatott, anyáskodó vagy éppen szereleméhes nők, dúsgazdag aranyifjak és arcnélküli utcai támadók.

1993

Nyitott Sirhant

Nyitott Sirhant 2013

6.00

Az előzetes alapján Gonzalo López-Gallego rendező (Apollo 18) ismét egy hátborzongató filmet tett le az asztalra. A főszerepre pedig sikerült megnyernie a District 9 és az Elysium sztárját, Sharlto Copley-t. Egy férfi (Sharlto Copley) holtestekkel teli gödörben ébred, nem emlékszik arra, kicsoda ő, és, hogyan került oda. Elmenekül, majd betör egy közeli házba, ahol találkozik egy csapat idegennel, akik szintén emlékezetkiesésben szenvednek. Bizalomhiány, félelem és erőszak uralkodik a házban, de odakintről még ezeknél is rosszabb fenyeget.

2013

Teoréma

Teoréma 1968

7.10

A gyártulajdonos családja vendéget fogad, akinek megjelenése mindenkit elbűvöl. A szolgálólány megvilágosodik a hatására, kitör eddigi életéből, és csodagyógyítóvá válik. A többiek is változásokon mennek át, ezek azonban őrületben, kétségbeesésben és szexuális kicsapongásban végződnek. A család azonban mégsem tud teljesen elszakadni korábbi életétől.

1968

Mamoun & Associates

Mamoun & Associates 2016

6.75

In a social and cynical context, the series revolves around Maemon, a very stingy man who has a wife and four kids whom he deprives of everything. After they all leave him, they discover that he's a billionaire. They then start a journey of finding his hidden wealth and how to get hold of it.

2016

Persons Unknown

Persons Unknown 2010

6.33

A group of strangers must come together to solve the puzzle of their lives.

2010

A Familiar Stranger

A Familiar Stranger 2022

8.20

Shi Qi is a talented and good-natured artist who, during one of her painting assignments, learns of an affair between the chancellor’s cruel and exploitative daughter, Shen Qin, and the ruler of the realm, King Ning. Shen Qin, however, is engaged in marrying the powerful general Xiao Han Sheng. But when Shi Qi accidentally witnesses deadly and nefarious goings-on at the court, she finds herself drawn into trouble. Shen Qin devises a way to enlist a magician to swap her face with that of Shi Qi – so that she and the painter can switch identities. As such, Shi Qi ends up engaged to Xiao Han Sheng, while Shen Qin takes up the painter’s identity. But the “real” Shi Qi has already crossed paths with Xiao Han Sheng many years ago – even though he has no idea who she truly is now.

2022

Piégés

Piégés 2021

5.00

In a building with multiple cells and control rooms, someone is playing puppet-master with a group of captives. These total strangers—who seem to have nothing in common—quickly realize they’re being watched and heard, and turned into pawns in a dangerous game. As they come to understand that they can’t count on outside help, they decide to start working together to survive and regain their freedom.

2021