Aranyhaj és a nagy gubanc

Aranyhaj és a nagy gubanc 2010

7.60

A királyság legkeresettebb és egyben legsármosabb körözött banditája, Flynn Rider egy titokzatos toronyban próbál menedéket találni üldözői elől, ahol fogságba ejti 21 méteres mágikus aranyhajával a torony lakója, a gyönyörű és bátor Aranyhaj. Flynn felettébb kíváncsi fogvatartója eddig csak a megfelelő alkalomra várt, hogy az éveken át tartó rabságból szabadulhasson, és ez az alkalom, úgy tűnik, eljött. Alkut köt hát a jóképű tolvajjal, így kezdetét veszi egy kalandokkal teli utazás, melyen a furcsa párost elkíséri egy minden bajtól óva intő, túlságosan aggodalmaskodó kaméleon, egy szuperzsaru ló, és a mogorva-goromba kocsmagengszeterek bandája.

2010

Kramer kontra Kramer

Kramer kontra Kramer 1979

7.60

Ted Kramer imádja családját: feleségét és hatéves kisfiát, de azért a munka a legfontosabb számára, minden mást a karrierjének rendel alá. Egyik este arra ér haza, hogy Joanna, a felesége szárazon közli vele: elhagyja, hogy az anyaszerepből kiszakadva végre megpróbálja megvalósítani önmagát. Így a gyerekkel járó összes gond az apára szakad, aki kénytelen újra felépíteni az életét: megtanulni a gyereknevelés csínját-bínját, s mindeközben az állását is megtartani. Ted főz, vásárol, takarít, játszótérre jár, s megérzi és megérti tündéri kisfia minden vágyát és félelmét. Kisebb-nagyobb zűrök mellett is olyan ajándék ez, amiben kevés apának van része. S másfél év után, miután a legapróbb részlet is a helyére került, ismét megjelenik Joanna...

1979

Fekete átok

Fekete átok 2001

7.15

Mint tudjuk, Amerikában sem mindenki számára fenékig tejfel az élet, kiváltképp Los Angeles fekete negyedében nem, ahol a túlélésnél tán csak az onnan való kitörés nehezebb. Főhősünk ezúttal egy húszéves munkanélküli srác, aki máris két gyermek apja - két különböző anyától. Így nem könnyű új életet kezdeni, ráadásul helyzetét egy zűrös legjobb barát, egy, a skalpját akaró ellenség és anyja újdonsült exgengszter élettársa is komplikálja. Sikerülhet-e így Jody-nak a felnőtté válás?

2001

Vörös rakéta

Vörös rakéta 2021

6.76

Baker ezúttal egy ex-pornós kudarcos útkeresésén keresztül varázsol filmre kívánkozó atmoszférát egy isten háta mögötti olajfinomító kisvárosból: története egyszerre vicces és szomorú, mint egy naptól kifakult, a hátsó kertben megtalált pornómagazin címlapja. A független-filmes rendező legújabb alkotása egy ex-pornósztár hátán repíti a nézőt 2016-ba, az olajfinomítókkal tördelt Texas City-be, ahol a munkanélküli céltalanság mindennapos, legális a fű és Donald Trumpra szavazni a legtermészetesebb dolog a világon. Az élet pedig itt is kuporgatás, guberálás, stratégiázás – és árulása annak, ami maradt: a testnek, a „legősibb szakma” örök munkaeszközének.

2021

Látástól mikulásig

Látástól mikulásig 1998

6.00

Jake bentlakásos gimnazistaként él távol otthonától. Édesapja meglepő ajándékkal kecsegteti, amennyiben hazaér időben karácsonyra. A fiú néhány éve már nem várja annyira az ünnepeket, amióta nem teljes a család. Ezúttal menne, de Kaliforniában, a sivatag kellős közepén találja magát pénz és papírok nélkül, ráadásul Mikulásnak öltöztetve. Az iskolai rögbi csapaton belüli legnagyobb ellensége így állt bosszút Jake rosszul sikerült tréfája miatt. Ráadásul amíg társa a sivatagban vesztegel, ő közben nyugodtan rástartolhat szabadon hagyott barátnőjére. Jake-nek minden áron haza kell jutnia New Yorkba. Útközben talán megleli a karácsony igazi értelmét...

1998

Jelenetek egy házasságból

Jelenetek egy házasságból 1974

8.10

A film röntgenlenyomat a konvencionális és kispolgári házasság kudarcáról. Két remek színész, Liv Ullmann és Erland Josephson - akik egyúttal Ingmar Bergman állandó színészei és barátai - játsszák el a kétpólusú világ, a nő és férfi konfliktusokkal teli életét. Ingmar Bergman három hónapig írta könyvét, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne. "Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre" - írja róluk Bergman.

1974

Dokidoki! PreCure

Dokidoki! PreCure 2013

7.50

Thanks to Sharuru, a fairy from the Trump Kingdom, and the power of mysterious accessories called Cure Lovies, Mana transforms into Cure Heart! Mana, her close friend Rikka, her high-class childhood friend Alice, and the enigmatic, cool super idol singer Makoto all become legendary saviors. Together, they purify the Jikochu, who have forgotten about love!

2013

Balaa

Balaa 2018

10.00

A story of an obsessive women Nigar who crosses all limits to win her love interests which just marks the beginning of the worst that is yet to come. The drama truly sticks to its name as shown by the story.

2018

Scenes from a Marriage

Scenes from a Marriage 1973

8.10

Johan and Marianne are married and seem to have it all. Their happiness, however, is a façade for a troubled relationship, which becomes even rockier when Johan admits that he's having an affair. Before long, the spouses separate and move towards finalizing their divorce, but they make attempts at reconciling. Even as they pursue other relationships, Johan and Marianne realize that they have a significant bond, but also many issues that hinder that connection.

1973

All Watched Over by Machines of Loving Grace

All Watched Over by Machines of Loving Grace 2011

8.30

We have been colonised by the machines we have built. Although we don't realise it, the way we see everything in the world today is through the eyes of the computers.

2011

One Bloo Moon

One Bloo Moon 2000

1

Explore the life of a man who had it all and now has to build his back up to where he once was.

2000