Trója

Trója 2004

7.16

Parisz, Trója hercege és Helené, a spártai hercegnő - ártatlan találkozásából akkora háború robban ki, ami egy egész civilizáció végromlását fogja előidézni. Parisz elszereti és elrabolja Helenét férjétől, Meneláosz királytól, és ez nem maradhat megtorlás nélkül. És aki Meneláoszt sérti meg, az megsérti bátyját is, Mükéne hatalmas királyát, Agamemnónt, aki azonnal hadba hívja a görög seregeket, hogy Trója ellen vonuljanak, visszaszerezzék Helenét és fivére becsületét. Agamemnónnak kapóra is jön ez az eset, hiszen végtelen kapzsiságában régóta feni a fogát Ilionra: ha elfoglalja Tróját, övé a teljes Égei-tenger, és megerősíti hatalmát máris óriási birodalma felett...

2004

300

300 2007

7.19

A görög-perzsa háborúban a görögök Marathon mellett i. e. 490-ben megállították az ellenséget. Tíz évvel később Xerxes vezeti az újabb perzsa támadást. A poliszok Spárta, Athén és Korinthosz vezetésével szövetkeznek. Az első összecsapásra a Thermopülai-szorosnál kerül sor, amelyet Leonidas spártai király véd a néhány ezer fős seregével. Amikor a perzsák a hátukba kerülnek, elbocsátja a segédcsapatokat és háromszáz katonájával az utolsó leheletéig harcol. Önfeláldozásuk nem volt hiábavaló, időt adott a görög seregek egyesüléséhez.

2007

Herkules

Herkules 1997

7.50

Nagy az öröm az Olümposzon, Zeusznak és feleségének, Hérának gyermeke született. Csak a főisten fivére, Hadész nem örül az erős kis Herkules érkezésének, utód híján esélye sincs, hogy Zeusz örökébe lépjen. Az alvilág ura megbízza a két ügyefogyott szolgáját, Pechet és Pánikot, hogy tegyék el láb alól Herkulest. A dolog félig sikerül, a varázsitaltól Herkules elveszti halhatatlanságát, az ereje viszont megmarad. Más kérdés, hogy mindenáron be akarja bizonyítani az apjának, hogy hős a javából. A saját bőrén tanulja meg, hogy nem elég az erő, hanem szív is kell ahhoz, hogy valakiből igazi hős legyen.

1997

A Titánok harca

A Titánok harca 2010

5.91

A hatalomért folytatott harc során, mióta világ a világ, emberek királyokkal, királyok pedig istenekkel mérik össze erejüket. Az istenek közötti küzdelem azonban elpusztíthatja az egész világot.Perszeusz (Sam Worthington), akit isten nemzett, de ember nevelt fel, képtelen megvédeni családját az alvilág bosszúálló istenétől, Hádésztől (Ralph Fiennes). Veszteni valója már nincs, így vállalja, hogy egy csapat mindenre elszánt harcost a pokol ura ellen vezet, mielőtt az megszerezné Zeusztól (Liam Neeson) a hatalmat.Veszedelmes útjuk során Perszeusz és bátor katonái tiltott világokon verekszik keresztül magukat, olyan tájakra jutnak el, ahova ember még nem tette be a lábát, ahol démonokkal és ismeretlen fenevadakkal veszik fel a harcot. Perszeusz egyetlen esélye a túlélésre, ha elfogadja a benne rejlő isteni hatalmat, és képes sorsa fölé emelkedni, rátalálva saját végzetére.

2010

300 - A birodalom hajnala

300 - A birodalom hajnala 2014

6.11

A görög városok kitartanak. A hatalmas Perzsa Birodalom sem tudja megtörni ellenállásukat. Az athéni városállam egyik hőse, Themisztoklész vezetésével a kis hellén hajóhad az Artemiszion-foknál szembeszáll az óriási perzsa flottával. Természetesen nem tudják megállítani őket, ám a túlerő ellen is kitartanak olyan sokáig, hogy a városok felkészülhessenek - és Szalamisz közelében már legyőzzék a keletről jött ellenséget.

2014

Halhatatlanok

Halhatatlanok 2011

6.03

Heraklion kegyetlen és vérszomjas királya, Hyperion és ádáz hadserege az egész ókori Hellászt lángba borítja, hogy rátaláljon a rég elveszett epiruszi íjra. A félelmetes hatalommal bíró fegyverrel a király letaszíthatja az isteneket az Olümposzról, és a világ urává lehet. Hyperion és légiói könyörtelen hatékonysággal perzselnek fel mindent maguk körül, és úgy tűnik, senki sem állíthatja meg őket.

2011

A Titánok haragja

A Titánok haragja 2012

5.74

10 éve béke van. Zeusz félisten fia, Perszeusz már nem az istenekkel hadakozik, egyszerű halász lett, és a fiát neveli. De az Olümposzon sosem tartós a nyugalom. A titánok ismét megpróbálnak az istenek fölé kerekedni, és a halhatatlanok már nem elég erősek ahhoz, hogy ellenállhassanak. A lázadást Kronosz vezeti, akit egykor a saját három fia -Zeusz, Hadész és Poszeidón- vetett a Tartarosz mélyére. Amikor híre jön, hogy az engedetlen titán már az istenek között is talált szövetségest, ugyanis Hadész és Árész az ő oldalára állt, Perszeusz kénytelen emlékezni rá, hogy az ő igazi hivatása a harc. Éppen akkor veti bele magát a csatába, amikor úgy tűnik, minden elveszett, és Zeusz a titánok foglya lesz.

2012

Herkules

Herkules 2014

5.78

Herkules egy zsoldoshadsereg élén elindul, hogy véget vessen a Trákiában dúló véres polgárháborúnak. Félistenként földöntúli ereje segíti a harcban, azonban nem vetkőzheti le emberségét, amely egész életében kísérti. A legendás hérosznak útja során mitikus lényekkel is meg kell küzdenie.

2014

Nagy Sándor, a hódító

Nagy Sándor, a hódító 2004

5.94

Gyermekkora óta diadalról és harcról álmodozott. Egy csöpp országból indult el, és mire 25 éves lett, meghódította az ismert világ nagy részét. A kis macedón sereget a hatalmas Perzsa Birodalom ellen vezette, elfoglalta Egyiptomot, majd a sivatag után a hófödte hegycsúcsok felé kanyarodott: India jelentős részét is meghódította. Korábban sosem egyesült ekkora hatalom egyetlen kézben, és talán azóta sem volt rá példa. Nagy Sándor a világ ura lett, mégis magányosan halt titokzatos halált alig 33 éves korában. Néhány nagy barátság, néhány felejthetetlen csábítás, és 9 év vérben és páncélban a világ legnagyobb hadserege élén. Nagy Sándor élete megváltoztatta a világ történetét.

2004

Titánok harca

Titánok harca 1981

6.90

A Gladiátor, a Herkules és más hasonló látványosságokat kínáló, az ókor mitológiai meséit feldolgozó szuperprodukciók sorába tartozó film a műfaj egyik ritkán vetített gyöngyszeme. Perszeuszt, az ifjú harcost aki egyben a hatalmas Zeusz isten halandó fia anyjával együtt bezárják egy koporsóba és a tengerbe vetik. Zeusz tudja, hogy az asszony magára haragította az isteneket, de ő megkegyelmez neki és gondoskodik róla, hogy a koporsót egy szigeten vesse partra a víz. A gyönyörűséges vidéken férfivá serdült Perszeusz útnak indul, hogy megküzdjön a szépséges Androméda szerelméért. Kalandos útja során meg kell vívnia a halált okádó szörnyetegek sorával, de a halhatatlan isteneket is térdre kell kényszerítenie, hogy megmenthesse szerelmét.

1981

Apró hősök - Kalandos vizeken

Apró hősök - Kalandos vizeken 2023

6.77

Az élet békésen zajlik Yolcosban, az ókori Görögország gyönyörű és virágzó kikötővárosában, amikor a lakosságot Poszeidón haragja fenyegeti. Egy fiatal kalandvágyó egér és a macska, aki örökbe fogadta őt, akaratlanul segít az öreg Iaszónnak és argonautáinak a város megmentésében. De a segítő kéznél többről van szó, a művelet végül oda vezet, hogy szembeszállnak a mitológia legveszélyesebb teremtményeivel, és legyőzik a rájuk leselkedő veszélyeket.

2023

Időbanditák

Időbanditák 1981

6.58

Az élénk fantáziájú kisfiú, Kevin (Craig Warnock) egyszerű angol hétköznapjait éli. Egy nap azonban Kevin szobája furcsa látogatók állomása lesz, törpék érkeznek hozzá, akik egy olyan térképet csentek el a mindenség urától, amely felfedi az időlyukak hollétét. A furfangos időutazók arra akarják használni ezt a jogtalanul szerzett kincset, hogy kifosszák a történelem gazdag és híres szereplőit. Így kíséri el Kevin az apró banditákat Napóleon seregeihez, Robin Hood (John Cleese) erdejébe, Agamemnón (Sean Connery) palotáira és a balsorsú Titanicra. Mindeközben a sötétség erői szemmel tartják a szórakozott időutazókat, hiszen a gonosznak is fáj a foga a fontos térképre.

1981

Az aranygyapjú legendája

Az aranygyapjú legendája 1963

7.20

Ez a film is örzi R.Harryhausen kezenyomát.Minden van benne ami tőle megszokott. Szörnyek , óriások , életre kelő bronzszobrok . A 2000 készült Nick Willing rendezte változat ennek a mozinak a remakeje. Korábban (1960) is készült már egy teljessen elfeledet film az arangyapjúról , de amugy teljessen érthetetln módon ez a közismert mitológiai kaland eléggé "mostohagyerek" a filmművészetben. Ezt irja róla a Filmbook-on Scal : "Nem véletlen, ha nem hallottál róla, nem tanítják iskolákban, és NINCS egy normális feldolgozása. Pedig ez a világ első kalandja, egyebekben megjegyezném, az egyik legjobb, ahol a hős rengeteg életveszélyes helyzetet leküzd, összeverbuvál egy csapatot, szerelmet talál és bosszút áll.

1963

Minotaur

Minotaur 2006

4.85

A Föld kialakulásának kezdeti időszakában, amikor a mágiát még eltitkolták, a rég elfeledett időkben volt egy félelmetes, elátkozott börtön. Minden évben két foglyot, az őrök messze földre vittek, túl a tengeren egy rettenetes szigetre, ahol egy vérszomjas "istennek" áldozták fel őket. Theót (Tom Hardy), az egyik rabot még nem vitték el, apjának, Cyrnannak (Rutger Hauer) köszönhetően, aki a börtön vezetője. Theo tudja, hogy az őrök nemsokára visszatérnek és addig is, egy kis csapatot arra ösztönöz, hogy lázadjanak fel. Fő céljuk bejutni a palotába, és megölni Minotauruszt, aki egy kegyetlen isten lelkét őrzi, és akinek a fiatal fiúk áldozatául esnek.

2006

Herkules legendája

Herkules legendája 2014

4.79

Herkules végzete születésekor elrendeltetett. Zeusz megjósolta, ő lesz az, aki a zsarnoki uralmat megdöntve elhozza a békét. Azonban az ifjú félisten nem sejti, milyen hosszú utat kell megtennie, hogy sorsa beteljesedjen.

2014

A 300 spártai

A 300 spártai 1962

6.39

A 300 spártai egy 1962-es amerikai film, mely a thermopülai csata történetetét meséli el. A film a görög kormánnyal karöltve készült, amit a peloponnészoszi Perachora faluban forgattak. Richard Egan a spártai Leonidász királyt, Ralph Richardson az athéni Themisztoklészt, míg David Farrar Xerxész perzsa királyt alakította. Diane Baker Ellast és Barry Coe Phylont játszotta, ami romantikus jelenetet vitt a filmbe. A filmben 300 spártai szembeszáll a szinte végtelennek tűnő perzsa hadsereggel. A különbségek ellenére sem futamodnak meg vagy adják meg magukat, mégha ez a vesztüket is okozza. Frank Miller még gyermekként látta és állítása szerint "megváltoztatta az alkotói irányzatát." Grafikus regénye, a 300 és alapjául szolgált a 2007-es 300 című filmnek.

1962

A rodoszi kolosszus

A rodoszi kolosszus 1961

6.00

Xerxes (Roberto Camardiel), a rodosziak zsarnok királya titokban szövetséget köt a föníciaiakkal, hogy segítségükkel megtámadja a görögöket. Darios (Rory Calhoun), a görög nemes a hatalmas szobor, a Kolosszus felavatására érkezett, ám hamarosan, a szép Dialának (Lea Massari) köszönhetően, összesküvéssel vádolják meg, és tömlöcbe vetik. Itt ismerkedik meg Pelioclésszal (Georges Marchal), a rodoszi lázadók vezetőjével, aki embereivel a zsarnok király megdöntésére készül. Amikor kiderül, hogy a föníciai Thar (Conrado San Martín), Xerxes szövetségese irányítja a Kolosszust, mely fogva tartja Rodosz népét, Darios a felkelők mellé áll.

1961

Blood of Zeus

Blood of Zeus 2020

7.80

In a brewing war between the gods of Olympus and the titans, Heron, a commoner living on the outskirts of ancient Greece, becomes mankind's best hope of surviving an evil demon army, when he discovers the secrets of his past.

2020

Troy: Fall of a City

Troy: Fall of a City 2018

5.90

A rich story of love, intrigue, betrayal and belonging told from the perspective of the Trojan royal family at the heart of the siege of Troy.

2018

The Odyssey

The Odyssey 1997

7.20

In this adaptation of Homer's timeless epic, Armand Assante stars as Odysseus, the warrior King of the mythical island of Ithaca, who must endure a decade long quest to reach home after the Trojan war, overcoming savage monsters, powerful forces of nature, and seductive nymphs, and he must outsmart them all, with all the guile and intellect he can muster.

1997

Helen of Troy

Helen of Troy 2003

6.23

Paris of Troy goes to Sparta on a diplomatic mission and falls in love with Helen, the wife of King Menelaus. When lovers flee to Troy, the bloody seeds of a long war, sown by King Agamemnon of Mycenae, finally sprout, so an old prophecy is fulfilled.

2003

Jason and the Argonauts

Jason and the Argonauts 2000

6.10

At a young age, Jason witnesses the brutal deposement and murder of his father at the hands of his uncle Pelias. Twenty years later, Jason returns home to claim his rightful place as king, but Pelias orders him to be executed, and in order to save himself Jason is forced to go on a dangerous quest to find the legendary Golden Fleece. So Jason gathers a motley crew of men and sets sail on the Argos.

2000

The Greeks: Crucible of Civilization

The Greeks: Crucible of Civilization 2000

7.50

In the fourth and fifth centuries, B.C., the Greeks built an empire that stretched across the Mediterranean from Asia to Spain. They laid the foundation of modern science, politics, warfare and philosophy, and produced some of the most breathtaking art and architecture the world has ever seen. It was perhaps the most spectacular flourishing of imagination and achievement in recorded history.

2000

The Odyssey

The Odyssey 1968

8.80

Italian miniseries based on Homer's Odyssey.

1968

Rise and Fall of the Spartans

Rise and Fall of the Spartans 2002

8.30

Explores every aspect of Sparta's culture, lifestyle, history and legacy. Author Steven Pressfield reflects on the significance of the Battle of Thermopylae, where a force led by 300 Spartan warriors stalled the advance of a hundred-thousand-plus strong Persian army for nearly a week. Scholars explore the factors that drove the Peloponnesian city-state to strive for martial excellence. Ancient accounts explain how Sparta's warriors were trained and detail their prowess in battle.

2002

Peplum

Peplum 2015

5.40

Against the background of decline of the Roman Empire, "Peplum" takes us into the lives of Bravus, a former slave who became adviser to the tyrannical Emperor Maximus. Under pressure, stuck between a professional life stressful and chaotic family life, his days are not looking easy. Indeed, work side Bravus must wet the gown to slow a decline that has a tendency to accelerate under the leadership of the incompetent messy, cruel, capricious and narcissistic Maximus. Personal side, he must face every night his son Caius freshly converted to Christianity, his wife Octavia, foreign to the codes of good Roman society and daughter Lydia sassy which assimilates too well. "Peplum" or how to avoid the burn out in a declining society. The parallel with today can not be a coincidence.

2015

The True Story of Alexander the Great

The True Story of Alexander the Great 2005

7.00

Tutored by Aristotle, helpless witness to his father's assassination, and a brilliant, pioneering tactician, Alexander the Great had conquered the known world--and sealed his legacy as one of history's most remarkable rulers--by the age of 25. In the year 334 B.C., 20-year-old King Alexander of Macedonia decided to bring the farthest reaches of the world under one domain. Over the next 12 years, he led a grand army across more than 20,000 miles and eventually brought all of Asia under his control, only to perish from battle wounds at the age of 32. Incorporating dramatic onsite reenactments with high-end computer graphics and the expertise of renowned scholars, THE TRUE STORY OF ALEXANDER THE GREAT is a special presentation from THE HISTORY CHANNEL®, examining the life and career of this military genius, impassioned lover, and fearless leader.

2005

The Greeks

The Greeks 2016

7.20

National Geographic's landmark event series, The Greeks, brings together historians, archaeologists, actors, athletes, scientists and artists to launch a groundbreaking exploration into the ancient Greeks' journey - not just to better understand their past, but to discover how their legacy illuminates our present, and will shape our future. The story of the Greeks is the story of us.

2016

Greek Island Odyssey

Greek Island Odyssey 2020

7.80

Historian Bettany Hughes has embarked on an epic, personal journey. Inspired by Homer's The Odyssey, she will sail the unpredictable Mediterranean seas, tracing Odysseus's long journey home. Her mission: to experience what the Greek hero experienced and to uncover truths behind the myths and legends, all while enjoying the delights of ancient Greece today. Follow her 1,700-mile adventure as it takes her to over a dozen islands and 22 historic sites and puts her through two hair-raising storms and even an earthquake.

2020

Ancient Worlds

Ancient Worlds 2010

8.00

Archaeologist and historian Richard Miles traces the development of Western civilization, from the first cities in Mesopotamia to the fall of the Roman Empire. In this six-part series, Miles travels through the Middle East, Egypt, Pakistan and the Mediterranean to discover how the challenges of society -- religion and politics, art and culture, war and diplomacy, technology and trade -- were dealt with and fought over in order to maintain a functioning civilization. Stories are told of disappeared, ruined and modern cities, from ancient Iraq to modern Damascus, to reveal how successes and failures of the ancients shaped the world today.

2010

Odyssey: Behind the Myth

Odyssey: Behind the Myth 2023

1

Who was Homer, and what is the meaning of The Odyssey? In this documentary we follow the footsteps of Ulysses, also known by his Greek name Odysseus—a hero as relevant today as he was nearly three thousand years ago, on a journey across some of the most fascinating landscapes and seascapes of the Mediterranean region. With the help of prominent international scholars, we seek to resolve the questions that still surround one of humanity’s greatest literary works and its enigmatic author.

2023

Everyday Life in Ancient Greece

Everyday Life in Ancient Greece 2020

1

How was everyday life in Ancient Greece? Did it have anything in common with our lives today? With the help of specialized scientists and a rich audiovisual material, a journey back in time begins!

2020

Drive Thru History: Ancient History

Drive Thru History: Ancient History 1970

1

Join Dave Stotts on an adventure through world history as he tells the stories of the people, places, and events that shaped the ancient world, and how those ancient civilizations and the Christian faith shaped Western Civilization and the world we live in today.

1970

Empire Builders

Empire Builders 2018

1.00

Throughout the centuries great empires have been erected, whose creators have governed nations, regions and continents for hundreds and even thousands of years. From the great civilizations of antiquity to the first world powers of our days, this series reviews the legacy left to us by the great empires that have written the history of humanity. Combining computer-generated images with dramatic reconstructions, experts and historians analyze the role these civilizations have played and how their heritage has survived to this day.

2018