Büszkeség és balítélet

Büszkeség és balítélet 2005

8.07

Anglia a 18. század végén. A Bennet család életét felbolydul, amikor a közelükbe költözik Mr. Bingley, a tehetős agglegény. A férfi baráti között ugyanis biztosan bőven akad majd kérő mind az öt Bennet lány számára. Jane, a legidősebb nővér azon fáradozik, hogy meghódítsa Mr. Bingley szívét, míg a vadóc Lizzie a jóképű és dölyfös Mr. Darcyval ismerkedik meg, kirobbantva ezzel a nemek háborúját. Amikor Mr. Bingley váratlanul Londonba utazik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzie Mr. Darcyt teszi felelőssé a szakításért.

2005

10 dolog, amit utálok benned

10 dolog, amit utálok benned 1999

7.60

Biancát hiába hívják randira a környék legmenőbb srácai. Nem mintha túlságosan tartózkodó lenne, de morc apja a fejébe vette, hogy míg Bianca nővére, Kat otthon ül, húgának is tilos a bulizás. Kat azonban kiállhatatlan, goromba pokróc, nincs senki, aki ki merne kezdeni vele. Amíg színre nem lép egy srác, aki jobban akarja Biancát a többieknél. A csöppet sem szent cél érdekében felbéreli Patrick Veronát, ezt a rejtélyes múltú, rettenthetetlennek látszó fiatalembert, hogy csábítsa el a mogorva Katet. A terv nem egyszerű, de végrehajtása sokkal bonyolultabb. Újabb szerelmes ifjoncok kerülnek elő, a párok kicsit átrendeződnek, senki nem ért semmit és végül hátha mindenki rátalál arra, akit megérdemel.

1999

A múmia

A múmia 1999

6.94

Az ókori Théba falai között tiltott szerelemre lobbant Imhotep főpap és a fáraó szeretője. Bűnükért halálra ítélik Osiris főpapját és a lányt. Imhotep férgektől nyüzsgő teteme háromezer évig feküdt Hamunaptra elveszett városában. 1925 nyarán azonban néhány elszánt kincsvadász rábukkan az ősi sírra. Akaratukon kívül kiszabadítják Imhotep szellemét, amely egy elátkozott egyiptomi papban kel új életre. Rick O'Connell és a többi kalandor igyekeznek megszabadulni a szörnyű átoktól, amely a borzalmak 3000 éves szellemének feltámadásával fenyegeti őket és az emberiséget.

1999

Pomádé

Pomádé 1978

7.39

Nyaralás közben találkozott a tengerparton Danny Zuko és Sandy Olleon. Akkor kezdődött a két fiatal szerelme. Ám a nyár gyorsan véget ért, és mindketten azt hitték, többé sosem látják egymást. A gimiben azonban újra összefutnak. A sok civódás után mindig édes a békülés.

1978

Az igenember

Az igenember 2008

6.68

Mondj igent a békére! Mondj igent a biciklizésre! Mondj igent a gitároktatásra! Mondj igent a koreai nyelvtanfolyamra! Carl soha, semmire nem mond igent. Alaptermészete a tagadás, a tiltakozás és az ellenállás. De előbb-utóbb a legmagabiztosabb embernek is rá kell jönnie, jó, néha helyeselni. És mert Carl nem szereti a félmegoldásokat, beiratkozik egy önsegítő csoportba, amelynek guruja olyan sikeresen prédikál, hogy új híve feltétel nélkül megtér: attól kezdve minden kérdésre, felszólításra, ajánlatra és átokra gondolkodás nélkül rávágja az igent. Bár egyre több és egyre nagyobb bajba bólogatja bele magát, mégsem adja fel: mindenre igent mond.

2008

Sokkal több mint testőr

Sokkal több mint testőr 2017

6.90

Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg: halálos ellenségét, a világ egyik leghírhedtebb és legkeresettebb bérgyilkosát kell az oltalmazó szárnyai alá vennie. Bár eddig a stukker másik végéről szagolták a puskaport, az eltökélt testőrnek és a stiklikben járatos gengszternek ezúttal össze kell fognia, hogy - lehetőleg élve - eljussanak a hágai bíróságra. A helyzetük elég meredek, a fél gengsztervilág a nyomukban jár, egy könyörtelen kelet-európai diktátor is a fejükre vadászik, és ha mindez nem lenne elég, még a bérgyilkos hírhedt felesége is feltűnik a színen. Ráadásul a robbanásokkal, autósüldözésekkel kikövezett véres európai "vakáción" a két fickónak egymás idiotizmusát is el kell viselnie... de persze a szakmájában legjobb testőrön és lökött védencén nem olyan egyszerű kifogni.

2017

Változó szerelem

Változó szerelem 2010

8.00

Amikor a második osztályos Bryce és Juli először találkoznak, Juli azonnal beleszeret a fiúba. Bryce (Callan McAuliffe) nem viszonozza az érzelmeit, sőt: az elkövetkező években mindent megtesz, hogy távol tartsa magától önjelölt barátnőjét. A talpraesett és szabad szellemű Julit (Madeline Carroll) azonban ez a semmiség nem tudja eltántorítani. Rob Reiner rendező kedves romantikus vígjátéka az általánostól a középiskoláig, sikereken és katasztrófákon, családi drámákon és az első szerelmen át követi a pár sorsát, míg fel nem fedezik, kik is ők tulajdonképpen - és mit jelentenek egymás számára.

2010

Túl jó nő a csajom

Túl jó nő a csajom 2010

6.48

Kirk teljesen átlagos srác. A pittsburgh-i reptéren dolgozik biztonsági őrként, bár merészebb álmaiban pilótaként repül. Amúgy nem is átlagos: vézna, ügyetlen és ronda. Még a szülei is jobban odavannak a volt (hárpia) barátnőjéért és a lány új pasijáért, mint érte. Ráadásul naponta az orra alá dörgölik, milyen élhetetlen, tehetségtelen fickó. Egy elhagyott mobiltelefonnak köszönhetően Kirk találkozik a bombázó Mollyval. Az ifjú meglepődik, hogy felkelti a sikeres és csinos lány érdeklődését. Nem érti, hogy lehet, hogy egy ilyen csaj időt és energiát pazarol egy magafajta lúzerre.

2010

Álmomban már láttalak

Álmomban már láttalak 2002

6.10

Hamupipőke története nem mese. Vagy ha az, a mesék manapság is valóra válhatnak: még New Yorkban is. Marisa Venture egy elegáns szálloda szobalánya. Egy nap játékból felpróbálja egy vendég estélyi ruháját, véletlenül rányit egy férfi, rámosolyog, ő visszamosolyog és amikor legközelebb találkoznak, a férfi meg van róla győződve, hogy a csodálatos nő, akivel megismerkedett ötcsillagos vendég az ötcsillagos szállodában, akárcsak ő. Marisa nem hazudik, de azért nem vallja be az igazságot. Bujkál, füllent, trükközik: miközben egyszerű szobalány a hotelben, vendég is: nappal mos és vasal, este új lovagja karján belibben a kivilágított étterembe. De ő is sejti, hogy ez nem tarthat soká: előbb-utóbb lebukik, és egyáltalán nem biztos, hogy rajta múlik, melyiket választja a két élete közül.

2002

A smaragd románca

A smaragd románca 1984

6.76

Joan Wilder (Kathleen Turner), a félénk és álmodozó regényírónő élete unalmasan telik. Egyre-másra írja romantikus kalandregényeit, míg egy nap a fantázia valósággá válik és egy életveszélyes kaland közepén találja magát. Amikor hírt kap arról, hogy nővérét elrabolták, Joanna azonnal Dél-Amerikába utazik. A repülővel egy egzotikus világba érkezik, ahol hamarosan összehozza a sors Jack Coltonnal (Michael Douglas), azzal a fickóval, aki akár valamelyik regényéből is előléphetett volna. Jack jóképű kalandor, igazi szerencselovag, aki segít Joannának, hogy élve ússza meg ezt a kalandot.

1984

Míg a jackpot el nem választ

Míg a jackpot el nem választ 2008

6.10

Joy egy nagy csalódást elfelejteni, Jack pedig bármilyen csalódást elkerülni jön Vegasba. A véletlen úgy hozza, hogy egy este együtt buliznak, éjszaka viccből összeházasodnak és reggel egymás mellett ébrednek. De nem csak egy házaspárt nyertek az éjjel, hanem meg is gazdagodtak: egy játékgéppel megütötték a főnyereményt. Azonnal beindul a kölcsönös hadviselés: az ifjú asszonyka és ura egyforma elszántsággal, ravaszsággal és gátlástalansággal igyekszik megszabadulni a másiktól, hogy övé legyen a millió.

2008

A csúf igazság

A csúf igazság 2009

6.50

A pasi szerint minden nőt el lehet csábítani. A nő szerint minden nőnek megvan a maga szabad akarata meg józan esze - és mert az egyik egy reggeli tévéműsor gátlástalan, nagyszájú műsorvezetője, a másik meg a producere: fogadást kötnek. A férfi vállalja: bebizonyítja a főnökének, hogy a módszerei hiba nélkül, mindig működnek, azt csábít el, akit akar. És ő történetesen majdnem mindenkit akar. Ha pedig ez kevés volna, azt is vállalja, hogy a nő tanácsadója lesz - és biztos benne, hogy a módszerei működni fognak. A pár marakodva, versengve ismerkedik a csábítás fortélyaival. Egymás büszkeségét szeretnék megtörni, míg végül, mindketten megtörnek. Mert persze egymásba szeretnek. De ez még nem a vége a történetnek.

2009

Szökőhév

Szökőhév 2010

6.90

A fiatal Anna (Amy Adams) kétségbeesve várja, hogy barátja, a számára minden szempontból tökéletes férfi végre feleségül vegye. A probléma csak az, hogy a sors egészen mást tartogat számára.Miután a pár negyedik évfordulója is leánykérés nélkül zajlik, Anna elhatározza, hogy saját kezébe veszi az ügyet. Szerencsére ráakad egy ír hagyományra, mely szerint szökőnapon, február 29-én a nők is megkérhetik kedvesük kezét. Anna-nak nem is kell több, elhatározza, Dublinba megy választottja után, hogy térden állva kérje férjül.A tökéletesen eltervezett fiúkérés azonban nem megy olyan könnyen. A csöppet sem zökkenőmentes utazás és a borzalmas időjárás keresztbetesz Anna-nak, így Írország másik felén ragad, messze párjától. A váratlan helyzetben kénytelen egy igen jóképű ám annál cinikusabb férfi, Declan (Matthew Goode) segítségét kérni, hogy vágjon át vele az országon és keressék meg együtt barátját.

2010

My Fair Lady

My Fair Lady 1964

7.50

Az excentrikus nyelvészprofesszor, Higgins fogadást köt, hogy az egyszerű virágáruslányból, Eliza Doolittle-ből a "helyes" beszéd segítségével egy igazi dámát farag. Többszöri kisebb kudarc után végül teljes sikert arat, Elizát mint tökéletes úri hölgyet csodálja a környezete. Ez természetesen Eliza sajátos belső értékein is alapul, amelyeket csak Higgins nem vesz észre. Mikor igen - már késő.

1964

A vasmacska kölykei

A vasmacska kölykei 1987

6.80

A felettébb csinos, ám kibírhatatlan természetű, dúsgazdag Joanna felfogadja Deant, a vidéki asztalosmestert, hogy jachtjukon építsen gardrobszekrényt. Már az elsõ pillanatban utálni kezdik egymást, s amikor Dean megmondja a véleményét, Joanna, tengerbe szórva minden holmiját, kidobja a hajóról. A következõ napon Joanna véletlenül átbukik a hajó korlátján és amnéziát kap. Férje boldog, hogy megszabadul tõle, ezért nem ismeri fel. Dean viszont, aki neveletlen gyermekei mellé éppen dadát keres, azt állítja, hogy Joanna a felesége és négy gyermekének anyja.

1987

Hat nap, hét éjszaka

Hat nap, hét éjszaka 1998

6.08

Quinn kemény, ámde csöppet sem ambiciózus pilóta, aki rozzant teherszállító gépén fekete fuvarokat vállal egyik trópusi szigetről a másikra. Kényelmes életén esze ágában sincs változtatni. Robin sikerorientált és céltudatos nő, egy New York-i magazin szerkesztője, aki újdonsült vőlegényével nyaral egy egzotikus déltengeri szigeten. Egy sürgős munka azonban Tahitira szólítja, ezért repülőgépet bérel, melynek pilótája nem más, mint a laza Quinn. Az össze nem illő pár "repülőtörést" szenved egy lakatlan szigeten, s megkezdődik a váratlan vakáció.

1998

Szakítópróba

Szakítópróba 2003

5.80

Vannak házasságok, amelyek eleve esélytelenek. Mi közös lehetne például Sarah-ban és Tomban? Sarah gazdag és elkényeztetett, Tom szegény és csöppet sem jól nevelt. De találkoznak, a lány a fiú karjába ájul -elvégre fejen találja egy baseball-labda-, és attól kezdve tudják: az ég is egymásnak teremtette őket. Csak Sarah szülei nem akarnak belenyugodni ebbe. Amikor az ifjú pár elindul európai nászútjára, utánuk küldik a lány régi barátját. Peter feladata egyszerű: bármi áron tegye tönkre ezt a házasságot.

2003

Pizzavarázs

Pizzavarázs 1988

6.30

Dalsy, Kat és Jojo jó barátnők. Mindhárman a "Mystic Pizza " elnevezésű pizzériában dolgoznak. Mindhárman szemtelenül fiatalok, szenvedélyesek és szerelmesek. Három nő és három férfi - bizony nem könnyű eset egyik sem. Mindhárom kapcsolat teljesen különböző. Egyben viszont megegyeznek. Viharos és tomboló. Dalsy, a leggyönyörűbb és legvadabb egy milliomos kis ficsúrba lesz szerelmes. Kat szelíd és ártatlan baby-sitter, egy két hétre magárahagyott, vonzó tanár gyermekére ügyel, s észrevétlenül szerelembe esik. Jojo született vamp és szexmániákus, aki egy nagy mamlaszba lesz szerelmes.

1988

Válaszúton

Válaszúton 2016

7.20

Travis és Gabby szomszédok egy tengerparti kisvárosban, és az első találkozás után rögtön egymásba szeretnek. Kapcsolatukat azonban komoly megpróbáltatások elé állítja az élet. Vajon mennyi terhet bír el a szerelmük?

2016

Mondhatsz akármit

Mondhatsz akármit 1989

7.00

Lloyd egy kétballábas, semmirekellő srác, aki reménytelenül szerelmes az osztály legszebb, legokosabb és legmagányosabb lányába. A két össze nem illő fiatal egymásba szeret, Diana rájön, hogy Lloyd nem tipikus tinédzser srác, hanem érzékeny filozófus, aki a maga saját módján reagál az élet kihívásaira. Lloyd viszont arra jön rá, hogy Diana tökéletes külseje mögött egy sebzett lélek rejtőzik. Amikor kiderül, hogy több közös vonásuk van, mint azt gondolnák, Diana élete a feje tetejére áll.

1989

King the Land

King the Land 2023

8.19

Amid a tense inheritance fight, a charming heir clashes with his hardworking employee who's known for her irresistible smile — which he cannot stand.

2023

Iss Pyaar Ko Kya Naam Doon?

Iss Pyaar Ko Kya Naam Doon? 2011

7.10

Khushi and Arnav have diametrically opposite ideologies. If Khushi believes in means, Arnav believes only in ends. Khushi's relationships are the most important to her, whereas Arnav believes all people come with a price and can be manipulated for one's benefit.

2011

Bob Hearts Abishola

Bob Hearts Abishola 2019

7.59

A love story about a middle-aged compression sock businessman from Detroit who unexpectedly falls for his cardiac nurse, a Nigerian immigrant, while recovering from a heart attack and sets his sights on winning her over.

2019

Suno Chanda

Suno Chanda 2018

7.80

The series revolves around two people who hate each other but their families want them to marry. They make some plans to cancel their wedding but slowly get in love.

2018

Touch Your Heart

Touch Your Heart 2019

8.30

Hoping to make a comeback after a bad scandal, an actress agrees to research a new role by taking a job as a secretary for a prickly attorney.

2019

Love in the Moonlight

Love in the Moonlight 2016

6.67

A young Joseon woman who's lived her whole life as a man ends up as a eunuch in the royal palace, where she begins to bond with the crown prince.

2016

Love Better Than Immortality

Love Better Than Immortality 2019

6.90

A woman from the future arrives at a fantasy-like universe to experience love for the first time. She goes by the name Chun Hua and falls into a complicated romance with two young men who are opposites like black and white.

2019

The Starry Love

The Starry Love 2023

7.20

The queen of the human tribe gave birth to twin girls. Respected by the entire tribe, the older sister Qing Kui, who is gentle and kind, is betrothed to the heavenly prince. The younger sister, Ye Tan, smart and cunning, shunned by her own people, is betrothed to the demon prince. Due to a mix-up, the two sisters are married off to the wrong husbands. It paves the way for two beautiful romances and also ignites a conspiracy that shakes the four realms.

2023

The Third Charm

The Third Charm 2018

5.90

The twelve-year love story of two individuals with completely opposite personalities who unexpectedly met on a group blind date.

2018

My Sweet Mobster

My Sweet Mobster 2024

7.60

Unexpected excitement charging romance between Ji-hwan, a big build former gang member who has cleared his dark past, and Eun-ha a mini woman who plays with children for her job.

2024

Price Of Passion

Price Of Passion 2017

7.90

Ferhat is a hitman working for his criminal uncle. Aslı is a young and idealistic doctor. One day, their roads crossed in the most unexpected way: Aslı is forced to operate on a man that Ferhat had shot.

2017

Our Youth

Our Youth 2024

8.80

Jin Minase, a dedicated student, finds his routine disrupted when he repeatedly encounters Hirukawa, a classmate from a rough neighborhood. Their unexpected interactions make Jin question his own life choices.

2024

Takara-kun and Amagi-kun

Takara-kun and Amagi-kun 2022

7.00

Takara Shun, a high school student who belongs to a popular group in the class, and Taichi Amagi, a pure boy who is not a conspicuous type but is liked by people, realize their love for each other. Even though they start dating in secret, it is difficult for them to be honest.

2022

Love to Hate You

Love to Hate You 2023

8.10

For an attorney who despises losing to men and an A-list actor who distrusts women, love means nothing — until they're forced to date each other.

2023

Crash Course in Romance

Crash Course in Romance 2023

8.20

The series follows the bittersweet relationship between a banchan shop owner whose daughter enters the war of Korea's college entrance exams, and a top hagwon instructor.

2023

Intersection

Intersection 2016

5.70

Naz who is a paediatrician loses her baby during pregnancy. Even though her husband wants another baby, she refuses to go through the same thing all over again. She goes to Italy for a conference and meets Ali Nejat there.

2016

Dali & Cocky Prince

Dali & Cocky Prince 2021

7.18

An ignorant but strong-willed man and an upper-class woman who struggles through life, work to fall in love.

2021

The Manny

The Manny 2023

8.10

A busy executive hires a rancher to care for her kids in a moment of panic. Little does she know he'll challenge her views of gender roles — and of love.

2023

Murphy's Law of Love

Murphy's Law of Love 2015

6.90

There's no dating problem love guru Guan Xiao Tong can't solve, except of course her own. When Ji Jia Wei is unceremoniously dumped by his girlfriend, he decides to heal his wounds by setting up his father with Xiao Tong's high-profile boss. But when he and Xiao Tong meet at the matchmaking event, their polarizing chemistry immediately proves that what can go wrong, will go wrong. Can these savvy love experts prove Murphy's Law wrong, or is their romance doomed for the worst?

2015

An Incurable Case of Love

An Incurable Case of Love 2020

7.70

Nanase fell in love with Dr. Tendo five years ago. Now she's a nurse and ready to meet him again. But he's nothing like the nice guy she thought he was!

2020