Hatodik érzék

Hatodik érzék 1999

8.00

Cole hatéves, és rémálmok gyötrik. Éjszakáit és nappalait olyan lények népesítik be, akiket csak ő lát. A lények szólnak hozzá, megérintik, kérésekkel bombázzák: Cole látja a halottakat. Malcolm Crowe gyermekpszichológus. Egy korábbi kezeltje hasba lövi, és ő az eset után más városba költözik: nehezen nyeri vissza korábbi önmagát, felejteni próbál. Cole csak benne bízik: senkinek nem beszélhet arról, amit lát, de a férfival lassan megértik egymást. Ám mégsem biztos, hogy a pszichológus meg tudja menteni a kisfiút, a halottak ugyanis egyre követelőzőbbek. Valamit akarnak a gyerektől.

1999

Ghost

Ghost 1990

7.20

Sam és Molly nagyon boldogok. Épp új lakásba költöznek, és a házasságot tervezik, amikor egy tragikus véletlen folytán Sam meghal. Ám a férfiben olyan erősen lángol a szerelem, hogy nem tudja itthagyni az árnyékvilágot. A közelben marad és mindent elkövet, hogy segítsen Mollynak. Lassan kiderül, hogy a véletlen baleset nem is volt véletlen, Willy Lopez barátja, Carl Bruner gyilkoltatta meg. Carlnak zűrös ügyei voltak a bankban, és a fekete tranzakciók lebonyolításához mindenképpen szüksége lett volna Sam új kódjára. Sam egy spiritiszta, Oda segítségével próbálja Mollyt értesíteni a veszélyről. Mollynak azonban nagyon nehéz elfogadni és megérteni ezt az egészet.

1990

Szeánsz Velencében

Szeánsz Velencében 2023

6.62

A kísérteties hangulatú, második világháború utáni Velencében Hercule Poirot borzongató rejtéllyel szembesül Mindenszentek napján. A munkától visszavonultan, önkéntes száműzetésben élő detektív vonakodva bár, de részt vesz egy szeánszon, amit egy bomladozó, szellemjárta palazzóban tartanak. Miután az egyik vendéget meggyilkolják, Poirot árnyak és titkok csalfa világában találja magát.

2023

Más világ

Más világ 2001

7.60

Jersey szigete, 1945. A II. világháborúnak vége, de Grace férje nem tért vissza a frontról. A nő egyedül, és szigorú erkölcsi normáktól vezérelve neveli fel gyermekeit a viktoriánus házban. Lánya és fia furcsa betegségben szenvednek: nem tehetik ki magukat direkt napfénynek. Amikor három új szolgáló érkezik a házhoz, meg kell tanulniuk a legfontosabb szabályt: a kastélyt mindenkor félhomályban kell tartani; egyetlen ajtót sem szabad kitárni anélkül, hogy a mögötte lévőt be ne zárták volna. Ám a Grace által fenntartott szigorú rend felborul. Grace, a gyerekek és az őket körülvevők végzetes lépésre szánják el magukat.

2001

Rémálmok sikátora

Rémálmok sikátora 2021

6.98

Az utazócirkusznál dolgozó Stanton Carlisle becsvágyó férfi, aki néhány jól megválasztott szóval tehetségesen manipulálja az embereket. Találkozik egy pszichiáternővel, akiről rövidesen kiderül, hogy talán még nála is veszedelmesebb.

2021

Csodás álmok jönnek

Csodás álmok jönnek 1998

7.20

Dr. Chris Nielsen és felesége, Annie házassága fájdalmasan megtört két gyermekük halála után. Az asszony nem tudja magát túltenni a történteken, noha Chris mindent megtesz közös életük érdekében. Négy évvel később egy balesetben Chris is meghal. A Paradicsomba kerül, amely fantasztikusabb hely, mint valaha is gondolta volna. Albert védőangyal segítségével Chris rátalál gyermekeire és kedvenc kutyájára. Az örökkévalóságban megvárná feleségét, de megtudja, hogy balesete után Annie öngyilkosságot követett el. Chris a védőangyal segítségét kéri felesége lelkének felkutatásához a reménytelen alvilágban.

1998

Szitakötő

Szitakötő 2002

6.50

Dr. Joe Darrow (Kevin Costner) képtelen elfelejteni a feleségét. Emily (Susanna Thompson) önkéntes vöröskeresztesként dolgozott Venezuelában, amikor baleset érte és meghalt. Hiába múlnak az évek, a férfi gyásza nem enyhül: sőt, mostanában egyre többször jut eszébe az asszony. Egyre több jel emlékezteti rá, és ezek a jelek egyre különösebbek. Joe Darrow nyomozni kezd, és eljut egy klinikára, ahol a halálból visszatért gyermekek különös látomásokról számolnak be. Ez azonban csak a kezdet. Megszállott kutatása során mind különösebb, félelmetesebb, és kevésbé evilági dolgokkal találja szemben magát.

2002

Otthonunk

Otthonunk 2010

7.20

Az Otthonunk – Nosso Lar – Film a halálról, a pokolról, a mennyországról … honnan jöttünk, hová megyünk. A film a halál utáni és halál előtti életet mutatja be. A film Chico Xavier brazil író és médium regényén alapszik. Xavier élete során 92 könyvet közvetített mint médium. A film annak a léleknek a történetét meséli el, aki neki ezeket a könyveket sugallta. Médiumitása azzal kezdődött, hogy 1959-ben ún. keresztírás eredményeként, vagyis úgy, hogy Andre Luiz elhunyt orvos neki és a tőle 800 km távolságban lakó Waldo Vieirának úgy diktálta a “Fejlődés két világban” című művet, hogy egy fejezetet Chicónak, a másikat Waldónak felváltva anélkül, hogy az egyik tudná, mit kapott a másik. Utólag azután Chicó utasítást kapott szellem-vezetőjétől Emánueltől, hogy lépjen érintkezésbe Waldo Vieriával, és illessze össze egy egésszé a könyv fejezeteit.

2010

A tegnap gyermekei

A tegnap gyermekei 2000

7.30

Jennyt, aki hosszú évek után újra állapotos, hónapok óta nem hagy nyugodni egy álom, amiben mindig ugyanaz a szegény ír család jelenik meg. Amikor nappal is rátörnek az emlékszerű képek, s emiatt a munkáját sem tudja folytatni, egy híres hipnoterapeutához fordul segítségért a jelenség okának kiderítésére. Úgy tűnik, Jenny egy korábbi életének drámai emlékeit éli újra, ahol nemcsak a szegénységgel és férje durvaságával kellett együtt élnie, hanem holtan született gyermekének fájdalmával is.

2000

Levelek a túlvilágról

Levelek a túlvilágról 2011

7.80

A „Levelek a túlvilágról” (eredeti címe As Mães de Chico Xavier / Chico Xavier Anyái) című film segítségével bepillantást nyerhetünk egy olyan ember életébe, aki tisztán értette a szolgálat lényegét és fontosságát, aki ismerte az ok-okozat törvényeit, és akinek az életműve által emberek millióinak sikerült irányt változtatni.

2011

A körzet

A körzet 2012

5.00

Egy éve már, hogy Thomas Mathews (Isaiah Washington, A Grace klinika) oknyomozó riporter fiának nyoma veszett. Az elmúlt egy évet az újságíró egyre kétségbeesettebb nyomozással töltötte, és közben szinte mindenét feláldozta, de így sem tudta meg, hogy mi történhetett fiával. Főnöke úgy érzi, véget kell vetni az önpusztító ámokfutásnak, és Brazíliába küldi Mathewst azzal a feladattal, hogy járjon utána az "Area Q" nevű körzetből jelentett UFÓ-észleléseknek. A helyszínre érve a férfi eleinte szkeptikusan áll hozzá az eseményekhez, de hamarosan rádöbben, hogy talán élete legnagyobb felfedezése vár rá.

2012

És az Élet Megy Tovább

És az Élet Megy Tovább 2012

5.60

A film Chico Xavier brazil médium-író könyve alapján készült, melyet André Luiz szelleme inspirált. És Az Élet Megy Tovább kitűnően láttatja, hogyan működik az életünk az ok-okozat törvénye szerint.

2012

Murder Rooms: Mysteries of the Real Sherlock Holmes

Murder Rooms: Mysteries of the Real Sherlock Holmes 2001

7.80

If Arthur Conan Doyle based Sherlock Holmes on a real person to any degree, it was on his former professor, forensic pathologist Dr. Joseph Bell. This series recounts the fictional murder investigations that Bell might have undertaken with the assistance of young student Doyle.

2001