Tucatjával olcsóbb

Tucatjával olcsóbb 2003

6.29

A Baker család nem nevezhető átlagos famíliának: a szülők mellett tizenkét gyerekből, két kutyából, néhány állatból, pár futó vendégből és örökös botrányból áll. Az őrület tetőfokára hág, amikor az anya állást vállal és az apa marad otthon, hogy vigyázzon a lurkókra. De hamarosan rájön, hogy egyszerre legfeljebb egy dologra tud vigyázni: saját magára. Mert a tucatnyi pajkos gyerek végtelen számú veszélyt rejt számára. Az apa minden csapdába beleesik, minden tréfának felül, minden versenyben alulmarad és közben többnyire el is találja valami.

2003

Tucatjával olcsóbb 2.

Tucatjával olcsóbb 2. 2005

6.16

Mint a nyulak, úgy szaporodik a Baker-család: a fociedző Tom és író felesége, Kate tucatnyi csemetét hozott össze. A népes és hangos család úgy dönt, hogy minden várható nehézség ellenére idén végre elmennek együtt nyaralni, méghozzá a festői Winnetka tó partjára. Persze nem minden gyerek örül a kötelező családi programnak, de leginkább mégis a családfőt zaklatja fel a helyzet, amikor kiderül, hogy régi nagy riválisa, Jimmy Murtaugh, a bombázó felesége és nyolc gyermeke is a közelben kempingezik. Kettejük csatájába mindkét család beleavatkozik.

2005

Tucatjával olcsóbb

Tucatjával olcsóbb 2022

6.41

Egy 12 tagú vegyes család, a Bakerek fergeteges kalandjai, ahogyan a mozgalmas mindennapokat megélik.

2022

A szlogengyáros családanya

A szlogengyáros családanya 2005

6.70

A háziasszony Evelyn Ryan elhatározza, hogy alkoholista férje helyett ő veszi át a családfenntartó szerepét: hogy eltartsa 10 gyermekét, jelentkezik egy reklámszlogeníró versenyre. Férje, Kelly nem nézi jó szemmel ezt. A férfi valaha énekes akart lenni, ám egy autóbalesetben elvesztette az énekhangját. Depresszióját csak fokozza, hogy a családfői tekintélye is megingani látszik, erőszakosan kezd viselkedni...

2005

Méz - királynő

Méz - királynő 2019

7.90

Egy kies makedón faluban az 50 pár éves Hatidze felfelé baktat a hegyoldalon, hogy ellenőrizze a sziklák között fészkelő méhkolóniáit. Titokzatos varázsigét duruzsol nekik, miközben finoman manőverezik a méhkasok között, bármiféle védőháló vagy kesztyű nélkül. Az otthonául szolgáló tanyán Hatidze a saját kezűleg készített méhkasokról és ágyhoz kötött édesanyjáról gondoskodik, időnként pedig ellátogat a fővárosba, hogy eladja áruit. Mígnem egy nap egy vándorló család telepszik le a szomszédságában, és Hatidze békés birodalmát hirtelen gépek zúgása, hét rikoltozó kisgyerek és 150 tehén zaja töri meg. Hatidze mindezek ellenére melegen fogadja a sorstársakat, és nem tart tőlük vissza semmit sem – kezdve a kipróbált és bevált méhészeti tanácsoktól, a szeretetén át egészen a különleges brandyjéig. Rövid időn belül azonban Hussein, a család feje, számos olyan döntést hoz, amelyek örökre tönkretehetik azt a világot, amelyben Hatidze a természettel harmóniában élt.

2019

A kútásó lánya

A kútásó lánya 2011

6.86

A tizennyolc éves Patricia miközben ebédet visz az apjának, találkozik a jóképű pilótával, Jacques-kal, aki nyolc évvel idősebb nála. Amikor legközelebb találkoznak, a holdfényben átadják magukat vágyaiknak. Patricia azonban összeomlik, amikor Jacques nem jön el a következő randevúra - visszament a háborúba. Amikor a lány felfedezi, hogy terhes, elmondja Jacques szüleinek, hogy a fiuk gyermekét hordja a szíve alatt. A szülők azonban úgy vélik, hogy csak pénzt akar, ezért kidobják. Patricia és apja örömmel fogadják a gyermeket. Jacques szülei irigykedve nézik őket.

2011

Született szerelmesek

Született szerelmesek 1998

5.70

Danny, a romantikus komédia főszereplője görcsösen hisz a végzetben. Visszatér egykori szülővárosába, hogy feleségül vegyen egy lányt, akit hajdanán, ötéves korában megmentett. Így 25 évvel később, amikor Danny viszontlátja az ellenállhatatlan "kis" Annát váratlan meglepetések érik. Anna ugyanis visszautasítja közeledését, mert már jegyben jár. Danny azonban nem adja fel. A lány "üldözésébe" belekeveredik a családja többi tagja is: a cinikus Karen, Bill, nagy tesó és anyja, Grace is.

1998

The Casagrandes

The Casagrandes 2019

7.50

The Casagrandes tells the story of Ronnie Anne, an independent, adventurous, 11-year-old who explores city life with her big, loving, multi-generational Mexican-American family.

2019

Shiny Happy People: Duggar Family Secrets

Shiny Happy People: Duggar Family Secrets 2023

7.40

A limited docuseries exposing the truth beneath the wholesome Americana surface of reality tv’s favorite mega-family, The Duggars, and the radical organization behind them: The Institute in Basic Life Principles. As details of the family and their scandals unfold, we realize they’re part of an insidious, much larger threat already in motion, with democracy itself in peril.

2023

22 Kids and Counting

22 Kids and Counting 2021

6.57

Series following Noel and Sue Radford as they cope with their supersized family, as well as grandchildren, dogs, teenage parties and home-schooling.

2021