Kraven, a vadász

Kraven, a vadász 2024

6.53

A gonoszok nem születnek. Azzá nevelik őket. Kraven, a vadász (Aaron Taylor-Johnson), Pókember egyik legveszélyesebb ellensége, a Baljós Hatos alapító tagja sem gonosznak született. Igazi nemes: Kravinov néven látta meg a napvilágot; a családja 1917-ben menekül az Egyesült Államokba. Talán egy félresikerült oroszlánvadászat tehet róla, amikor a ragadozó halálos sebet ejtett rajta, és az állat vére összekeveredett az övével. Talán brutális, maffiakapcsolatokat ápoló, gyerekeit szeretet nélkül nevelő apja (Russel Crowe) a hibás. De annyi biztos, hogy Kraven nem egyszerűen a fenevadak erejével, ügyességével és kegyetlenségével rendelkezik: gyors, halálos és nem ismer könyörületet. Rossz ember – ha ember még egyáltalán –, de valahol a mélyében még ott bujkál a maradék jóság. És kérdés, mi történik vele, ha találkozik egy nála is furcsább, kiszámíthatatlanabb lénnyel: Rinóval.

2024

Préda

Préda 2022

7.69

A fiatal nő, Naru, a Nagy-síkságot egykoron bejáró legnagyobb vadászok között nevelkedett. Azzal a tudattal, hogy van olyan tehetséges, mint a többi fiatal vadász, útnak indul, hogy megvédje népét a komancs tábort fenyegető veszélytől. Primitív eszközökkel felfegyverkezve Naru követi, majd össze is csap prédájával, amiről kiderül, hogy egy magasan fejlett földönkívüli ragadozó modern fegyverzettel, találkozásuk pedig a két ellenség közti ádáz és kíméletlen leszámolással végződik.

2022

Ragadozók

Ragadozók 2010

6.28

Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal különös bevetésre indul. Nem ismerik egymást, és nem tudják, hogyan kerültek egy idegen bolygóra, méghozzá szabad prédaként. Egy orvos kivételével az alakulat tagjai mind hidegvérű gyilkos: van köztük kommandós, bérgyilkos, elítélt, Yakuza-tag. Ők a legjobban kiképzett, legveszélyesebb 'ragadozók' a Földön, akikre most a Ragadozók egy rendkívül kegyetlen új faja vadászik. Céljuk, hogy végleg kiirtsák a bolygójukra tévedt idegeneket. Felkészülési idő nincs. Kezdődik a hajtóvadászat.

2010

Wallace és Gromit - Az elvetemült veteménylény

Wallace és Gromit - Az elvetemült veteménylény 2005

7.11

Ahogy közeledik a szokásos éves Zöldségóriás Verseny, kitör a "vege-mánia" Wallace és Gromit szomszédságában. Hirtelen egy hatalmas, rejtélyes, zöldségdúló "fenevad" kezd garázdálkodni a környéken, éjszakánként megtámadja a városka értékes parcelláit, és elpusztít mindent, ami az útjába kerül. A verseny házigazdája, Lady Tottington ezért megbízza Wallace-t és Gromitot, hogy kapják el a lényt. Azonban lesben áll Lady Tottington sznob udvarlója, Victor Quartermaine is, aki inkább lelőné a fenevadat, hogy a helyi hős pózában tetszeleghessen. Mivel a verseny sorsa forog kockán, Lady Tottington végül kénytelen megengedni Victornak, hogy levadássza a zöldségzabáló fosztogatót. Ám azt nem is sejti, hogy Victor valódi terve végzetes következményekkel járhat a Ladyre - sőt, két hősünkre nézve is...

2005

Nagyon vadon

Nagyon vadon 2006

6.17

Boog kismedve korától békésen éldegél a csendes Timberline-ben, a helyi erdőőr, Beth garázsában. Tökéletesnek hitt élete fenekestül felfordul, amikor találkozik Elliottal. Boog megszabadítja a nyiszlett, törött agancsú kis szarvast a vadászok kötelékétől. A nagydumás agancsos ráveszi a mackót, nézze meg, milyen a garázsajtón túli világ. Boog belekóstol a nagybetűs életbe, aminek eredményeként a párost visszatelepítik a vadonba. A pánikba esett Boog szeretne haza menni, ehhez kénytelen elfogadni Elliot segítségét. Viszontagságos utazás vár rájuk, teli kalanddal és veszéllyel.

2006

Maugli: A dzsungel legendája

Maugli: A dzsungel legendája 2018

6.47

A történet az embergyermek, Maugli felcseperedését követi, akit egy farkasfalka nevel fel India dzsungelének mélyében. Lassacskán megtanulja a dzsungel gyakran nagyon kemény szabályait, mégpedig Balu a medve és Bagira a párduc segítségével. A dzsungel állatai maguk közé tartozónak fogadják el, Sir Kán, a félelmetes tigris kivételével. De lehet, hogy nem is a dzsungel a legveszélyesebb, amikor Mauglinak meg kell küzdenie emberi származásával.

2018

I. e. 10 000

I. e. 10 000 2008

5.49

A fiatal vadász, D'Leh beleszeret Evoletbe, akit a törzse árvaként fogadott be. Mielőtt azonban szerelmük szárba szökkenne, a törzsüket ellenség támadja meg és magukkal hurcolják a lányt. D'Leh néhány társával a támadók nyomába ered. Az ismeretlen tájakon vándorolva felfedezik, hogy más törzsek is léteznek a világban, akik ugyancsak a hatalmas birodalom martalócaitól szenvednek. A kis csapat egyre nő, miközben vadállatokkal és a természet erejével is meg kell küzdeniük. Végül eljutnak a birodalomba, ahol szembeszállnak a gonosz uralkodóval, aki népeiket rabszolgasorsba taszította.

2008

Néma csend

Néma csend 2020

6.44

A természetvédelmi területen élő vadász halálos macska-egér játék része lesz, miután a helyi seriffel egy gyilkos nyomába ered, aki évekkel korábban elrabolta a lányát.

2020

Ragadozók

Ragadozók 1996

6.82

Az Afrika történetének legdöbbenetesebb és leghihetetlenebb vadászhistóriájából készült, rendkívül feszült, fantasztikusan fotografált kalandfilm valóban megtörtént eseményekbe avatja be a nézõt. 1896. A britek gõzerõvel fúrják be magukat a fekete kontinens érintetlen testébe. A fénylõ sínpárok a civilizáció csápjaiként szövik be a természet szűzföldjét. John Patterson alezredest azért küldik Tsavóba, hogy hídat építsen a vasútnak. A mérnök, akinek a leghõbb vágya az volt, hogy eljusson Afrikába, lelkesen vág az útnak, és nem is sejti, hogy olyan ellenféllel kell majd szembenéznie, amilyen még leglidércesebb álmaiban sem fordul elõ. A Szellem és a Sötétség: így hívják a bennszülöttek azt a két emberevõ oroszlánt, akik hihetetlen ravaszsággal és kegyetlenséggel tizedelik a hídépítõket. A sokadik áldozat és a sokadik sikertelen vadászat után megérkezik a híres és hírhedt vadász, Remington, hogy felvegye a harcot a már-már túlvilági fenevadakkal...

1996

Egyedül

Egyedül 2020

6.38

A nemrég megözvegyült Jessica elmenekül a városból, hogy megbirkózzon a férje elvesztése miatt érzett fájdalommal. Útközben azonban foglyul ejti egy hidegvérű gyilkos. Cellájából szabadulva Jessica a vadonba menekül, de fogvatartója a nyomába ered.

2020

Egy szobalány naplója

Egy szobalány naplója 1964

7.12

Célestine Normandiában egy vidéki nemesi családnál szobalány. A filmen az ő naplójának oldalai elevenednek meg. Úrnője vallási őrületben él, a ház feje pedig a cselédeket hajkurássza. A fiatal lány mindkettőjüknek kiszolgáltatott, miközben mélységesen meg is veti őket. Egyetlen barátja egy kilencéves kislány, akit azonban egy nap megerőszakolnak és meggyilkolnak. A cselekménynek ez a tragédia kerül a középpontjába, hiszen Célestine is nyomozásba kezd, miközben szép fokozatosan asszimilálódik a környezetéhez...

1964

Az Amazonas kincse

Az Amazonas kincse 2003

6.45

Beck, a behajtó szerepében maga Rock rombol végig a kincsvadászok ösvényein. Utolsó feladata, hogy megkeresse és visszaszállítmányozza főnöke kalandor fiát, Travist, aki épp régész kíván lenni és az indiánok rég elveszett kincsét keresi a dzsungelben. Kezdetét veszi az őrült hajsza: a kincskereső, az embervadász, a sűrűben bujkáló gerillák, az aranybánya szeszélyes és kegyetlen tulajdonosa, egy skót dudás, egy bombázó csaposlány és egy csapat túlfejlett humorérzékű pávián kergetőzik a fák között, a kincs körül, az aranybányákban és egy katonai táborban.

2003

Pokémon 4. - Az időkapu

Pokémon 4. - Az időkapu 2001

6.50

40 évvel korábban egy nagyon gonosz Pokémon vadász majdnem elkapja Celebit, ám egy megfigyelő megmenti. Celebi félelmében a jövőbe utazik, ahová magával viszi megmentőjét is. Ash és barátai épp annak az erdőnek a határában járnak, ahol megnyílik az időkapu és megérkezik Celebi fiatal barátjával. A fiút sikerül megmenteniük, ám Celebit elkapja a Rakéta csapat egy sötét pokélabda segítségével, melynek hatására Celebi gonosszá és legyőzhetetlenné válik. Az erdő és a környék veszélybe kerül, Celebi mindent elpusztít, ami az útjába kerül.

2001

Veszett vad

Veszett vad 2003

6.16

Oregon állam erdeiben brutálisan megölnek négy állig felfegyverzett embert. A gyilkos tökéletesen dolgozik, nem hagy nyomot, nem látja senki sem. Végül Aaron Hallam őrmesterhez jutnak el, akit azonban az FBI képtelen megállítani. Abby Durrell ügynök a tébolyult katona egykori kiképzőjéhez, L.T. Bonhamhez fordul segítségért. L.T. sejti, hogy Aaron nem hagyja magát élve elkapni. A két férfi, mester és tanítványa hamarosan magára marad az erdőben. Véres hajsza kezdődik, ahol egy idő után már nem tudni, hogy ki az üldöző és ki a vad.

2003

A tigris: Egy öreg vadász meséje

A tigris: Egy öreg vadász meséje 2015

7.71

A látványos jelenetekben bővelkedő film egy híres vadász és egy legendás tigris misztikus kapcsolatát meséli el. 1915-ben Man-duk békésen tanítgatja a kisfiát vadászni a Csiriszan-hegyen, miközben Korea már japán megszállás alatt áll. 10 évvel később gyógyfüvek gyűjtögetésével tengeti az életét, és nem hajlandó puskát fogni a kezébe, hiába parancsolják meg neki, hogy nyújtson segédkezet a Hegyek Urának tartott tigris elejtésében. A helyi vadászok vezetője végül cselhez folyamodik; megkörnyékezi Man-duk jobb életre vágyó kamasz fiát. A délről érkezett japán kormányzó szilárdan eltökélte, hogy kiirtja az utolsó koreai tigrist is, ezért úgy dönt, hogy a tél beállta ellenére beveti még a japán tüzérséget is.

2015

A trollvadász

A trollvadász 2010

6.70

A kormány azt állítja, nincs mitől félni - csak néhány megvadult medve okoz gondot Norvégia erdős hegyvidékein. A helyi vadászok azonban másra gyanakszanak csakúgy, mint az a három egyetemista, akik ki akarják deríteni az igazságot. Egy videokamerával felszerelkezve nyomába szegődnek egy titokzatos "vadorzónak", aki szóba sem akar állni velük. Kitartásuk nyomán azonban csakhamar szemtől szemben állhatnak a rejtélyes lényekkel, amelyek létezését mindenki tagadja: a trollokkal. Az ifjú forgatócsoport ettől kezdve a trollvadász minden lépését dokumentálja, életüket is kockára téve, hogy bizonyítékot szolgáltassanak a világnak e mindeddig mesebeli lényeknek tartott szörnyekről.

2010

Vándorrege

Vándorrege 1971

7.29

Két angol gyerek bolyong az ausztrál félsivatagban. A nagylány nem meri elmondani kisöccsének, hogy apjuk, aki kocsival kihozta őket "kirándulni", a piknik kellős közepén főbe lőtte magát. Az éh- és szomjhalál határán álló fiatalokra rámosolyog a szerencse: találkoznak egy bennszülött fiúval, aki csatlakozik hozzájuk...

1971

A Vadállat

A Vadállat 2018

5.43

A Wildling című film Anna történetét tárja elénk, aki egész gyermekkorát egy szobában töltötte egy olyan rejtélyes férfi házában, aki egész végig azzal táplálta a lány félelmét, hogy a “Külvilág” iszonyatosan veszélyes mivel kint él a Vadállat. Ez a rettentően éles fogakkal és karmokkal rendelkező teremtmény folyamatosan kint kószál gyerekeket keresve, hogy megegye őket. 16 éves korában Annát kiszabadítja Ellen Cooper, a helyi seriff, de a lány legnagyobb megpróbáltatásai csak ez után kezdődnek el igazán…

2018

Az aligátor

Az aligátor 1980

6.07

Ramon, az aligátor még kicsiny korában a város csatornarendszerében végzi, miután gazdája dühös apja lehúzza a wc-n. Azonban a kis állatka felcseperedik a kísérleti laboratóriumból odakerült állatok tetemét lakmározva, és közel négyszer olyan nagyra fejlődik, mint egy átlagos fajtársa. Egy ekkora élőlény étvágyát viszont már nem elégítik ki a kisállatok, ezért Ramon elindul, hogy eleséget szerezzen a városban.

1980

Tartsd bent a sötétséget

Tartsd bent a sötétséget 2018

5.44

A film Russel Core, egy visszavonult természettudós és farkas szakértő történetét mondja el, aki Alaszka északi csücskébe utazik. Oda, ahol a civilizáció csak nyomokban lelhető fel, helyette a vadon uralja az életet. Medora Slone kérésére érkezik, akinek a fiát farkasok ölték meg. Core segíteni akar a nőnek, s mindeközben kötődni kezd hozzá. A dolgok akkor fordulnak még rosszabbra, amikor Medore férje visszatér az iraki háborúból és megtudja, hogy a fia meghalt.

2018

Element Hunters

Element Hunters 2009

1.00

In the year 2029, chemical elements such as oxygen, carbon, gold, molybdenum, and cobalt were continually disappearing from Earth. These disappearing elements ultimately disrupted the environment and led to the destruction of various homes, cities, and even entire countries. Researchers discovered that the vanishing elements drained into a planet called Nega Earth, located in another dimension. Element dematerialization was occurring rapidly; thus, to save Earth, three special pre-teens picked by the space colony government formed the Element Hunters. Their job was to transport themselves to Nega-Earth to battle monsters called Q-EXes and retrieve lost elements. However, out of their own concerns, Ren, Chiara, and Homi, three average middle school students from Earth, banded together to also become Element Hunters. With the help of Professor Aimee Carr and Juno, they are able to help save their own planet.

2009

RWBY: Ice Queendom

RWBY: Ice Queendom 2022

6.40

In the world of Remnant, a place where science and fairy tales coexist, human civilization is plagued by deadly monsters known as the Grimm. For a time, victory by the Grimm seemed all but certain, if not for the heroism of those sworn to protect humanity -- Huntsmen and Huntresses. These warriors are trained and assembled into teams at schools like Beacon Academy, where Ruby meets Weiss and Blake -- forming Team RWBY along with Ruby’s sister, Yang. While team RWBY studies to become the greatest Huntresses the world of Remnant has ever known, they are faced with a horrifying threat...

2022

Fortune Hunter

Fortune Hunter 1994

5.00

Fortune Hunter is an American weekly series show on Fox Network in 1994, starring Mark Frankel as the super-spy Carlton Dial. In the US, Fortune Hunter aired on Fox from 4 Sep 1994 to 2 Oct 1994. Of the 13 episodes produced, only five were presented to the North American audience. The decision to schedule the series immediately after football on Sundays was a factor in the dismissal of Sandy Grushow, president of Fox Entertainment, by chairman Rupert Murdoch. The show has aired in its entirety in other countries. It was well liked and generally received high ratings.

1994

Legend Quest: Masters of Myth

Legend Quest: Masters of Myth 2019

8.00

When mythical creatures come to life, it's up to Leo Teodora, Don Andrés and Alebrije -- super-secret monster hunters -- to save the day

2019

Pampalini the Animal Hunter

Pampalini the Animal Hunter 1977

4.00

The Animated Series' main protagonist is Pampalini - a brave but clumsy Animal Hunter who is determined to catch some wild beasts (or not so much). Although he hasn't caught a single one yet he's still trying to do so. Maybe next time...

1977

Nazi Hunters

Nazi Hunters 2010

1

Witnesses and historians retell the events leading up to the capture and or death of some of World War Two's most heinous Nazi fugitives.

2010

Roadkillers

Roadkillers 2023

1

An act of desperation turns into a race for survival. Stacey kills a patient to make room for her dying father. Now, she has to pay for the consequences of her crime.

2023

Montana Wild

Montana Wild 2018

1

Rugged mountains rising to 4.000 meters, dense conifer forests, glaciers, lakes and rivers… When it comes to nature, Montana is definitely one of the wildest American states. Yet, some people know the area better than anyone. Hunters, trappers or ranchers, they live where none of us could even imagine spending one day. Each episode of "Montana Wild" will bring you to the daily life of rural, funny and atypical characters. All of them were born and raised at the heart of the state and developed a kind of symbiotic link to the environment.

2018