Coco

Coco 2017

8.20

Annak ellenére, hogy családja ősidők óta megveti a zenét, Miguel arról ábrándozik, hogy egyszer neves muzsikus lesz, akárcsak bálványa, Ernesto de la Cruz. Rejtélyes események láncolatát követően a fiú előtt megnyílik a holtak bámulatos és színkavalkádos világa, ahol bizonyítani tudja tehetségét. Varázslatos útja során összeakad a simlis Hectorral, s ketten együtt próbálják megfejteni a titkot, ami fényt derít Miguel családjának valódi történetére.

2017

A Karib-tenger kalózai: A Világ végén

A Karib-tenger kalózai: A Világ végén 2007

7.30

Will Turner és Elizabeth Swann kénytelenek szövetségre lépni egykori ellenségükkel, Barbossa kapitánnyal, hogy kiszabadítsák Jack Sparrow kapitányt. Jacket az elátkozott Davy Jones tartja fogva, aki a Kelet-Indiai Társaság irányítása alatt áll, és félelmetes hajójával, a Bolygó Hollandival rettegésben tartja a tengereket. A különös felmentőcsapatnak egészen a világ végéig kell hajóznia, hogy elérje célját. Ezután megpróbálják egyetlen halálfejes lobogó alá tömöríteni a kalózvezéreket. Hiszen csak így vehetik fel a harcot a siker reményében az angol flotta és a szellemkalózok ellen.

2007

Mi a neved?

Mi a neved? 2016

8.48

A csodáról és szerelemről szóló történet főhőse Mitsuha és Taki. Mitsuha egy középiskolás lány, aki a húgával együtt a nagymamájával lakik egy pici városban mélyen a hegyek között. Mitsuha az itteni polgármester lánya, aki nagyon szigorú, főleg amiatt, hogy közelednek a választások, és szeretné, hogy a lánya példásan viselkedjen. A tradícióktól szorongatott Mitsuha nagyvárosi életről álmodozik. Tokio centrumában él Taki, a középiskolás fiú, aki ideje nagy részét a barátaival tölti, vagy egy olasz étteremben pincérkedik, de igazi szenvedélye az építészet és a képzőművészet. Egy nap Mitsuha azt álmodja, hogy ő egy fiú Tokio belvárosában, Takinak pedig szintén nagyon élénk álma van arról, hogy ő egy vidéki lány messze a hegyek között.

2016

Beetlejuice Beetlejuice

Beetlejuice Beetlejuice 2024

7.00

Beetlejuice visszatér! Egy családi tragédia arra készteti a Deetzek három generációját, hogy visszatérjenek rég elhagyott Winter River-i otthonukba. Lydia (Winona Ryder), akit az évek során a különc Beetlejuice (Michael Keaton) emlékei kísértettek, pánikba esik, amikor lázadó tinédzser lánya (Jenna Ortega) felfedezi a padláson a város titokzatos makettjét, és akaratlanul is kaput nyit a túlvilágra. Hamarosan kiderül, hogy súlyos veszélyek fenyegetik mindkét világot. Mivel Beetlejuice készen áll arra, hogy pusztítást végezzen, ha csak háromszor kimondja a nevét, a káosz elszabadul. Tim Burton, akit olyan filmek Oscar-díjra jelölt munkáiról ismerhetünk, mint az Alice Csodaországban és a Charlie és a csokoládégyár, újra összeáll Michael Keatonnal, hogy felújítsa a kultikus klasszikusukat. Jenna Ortega és a legutóbbi, Wednesday című projektjük kulcsfontosságú írói csatlakoznak hozzájuk, és egy egyedülállóan komikus utazást ígérnek a természetfeletti világba.

2024

Hatodik érzék

Hatodik érzék 1999

7.95

Cole hatéves, és rémálmok gyötrik. Éjszakáit és nappalait olyan lények népesítik be, akiket csak ő lát. A lények szólnak hozzá, megérintik, kérésekkel bombázzák: Cole látja a halottakat. Malcolm Crowe gyermekpszichológus. Egy korábbi kezeltje hasba lövi, és ő az eset után más városba költözik: nehezen nyeri vissza korábbi önmagát, felejteni próbál. Cole csak benne bízik: senkinek nem beszélhet arról, amit lát, de a férfival lassan megértik egymást. Ám mégsem biztos, hogy a pszichológus meg tudja menteni a kisfiút, a halottak ugyanis egyre követelőzőbbek. Valamit akarnak a gyerektől.

1999

Beetlejuice - Kísértethistória

Beetlejuice - Kísértethistória 1988

7.37

Barbara és Adam Maitland haláluk után a saját házukban találják magukat szellemként. Időszakos nyugalmukat megzavarja egy yuppie család beköltözése. Mivel Maitland-ék túl kedvesek szellemnek, minden igyekezetük az új jövevények megrémítésére hiábavalónak bizonyul...

1988

Szellemirtók: Az Örökség

Szellemirtók: Az Örökség 2021

7.34

A világnak megint szüksége van rá, hogy néhány rettenthetetlen harcos a kezébe vegye a plazmafegyvert. Csak sajnos, nincs jelentkező… Kivéve az egyik egykori szellemirtó feltűnően kiskorú unokáját, aki megtalálja a nagyapja pincéjében az eredeti felszerelés poros-pókhálós maradékát. És amikor már minden sarokban szellemek kísértenek, beindítja a régi járgányt, és elindul, hogy rendre utasítsa a hívatlanul érkezett túlvilági lényeket.

2021

Ghost

Ghost 1990

7.23

Sam és Molly nagyon boldogok. Épp új lakásba költöznek, és a házasságot tervezik, amikor egy tragikus véletlen folytán Sam meghal. Ám a férfiben olyan erősen lángol a szerelem, hogy nem tudja itthagyni az árnyékvilágot. A közelben marad és mindent elkövet, hogy segítsen Mollynak. Lassan kiderül, hogy a véletlen baleset nem is volt véletlen, Willy Lopez barátja, Carl Bruner gyilkoltatta meg. Carlnak zűrös ügyei voltak a bankban, és a fekete tranzakciók lebonyolításához mindenképpen szüksége lett volna Sam új kódjára. Sam egy spiritiszta, Oda segítségével próbálja Mollyt értesíteni a veszélyről. Mollynak azonban nagyon nehéz elfogadni és megérteni ezt az egészet.

1990

Komfortos mennyország

Komfortos mennyország 2009

7.07

A tizennégy éves Susie egy napon nem érkezik haza az iskolából. Ahogy telik-múlik az idő a Salmon család aggódni kezd a legidősebb lányuk miatt, aki nem szokott kimaradni ilyen sokáig. Kétségbeesve keresni kezdik, de nem találják. A rendőrség kinyomozza, hogy Susie gyilkosság áldozata lett, ám a tettest nem sikerül elfogni. Közben kiderül, hogy a kislány a föld és a mennyország között van, onnan tekint le a családjára, melyben mindenki a maga módján próbálja feldolgozni a tragédiát. Jól ismeri a gyilkosát is, aki sokkal közelebb van hozzájuk, mint azt bárki gondolná.

2009

Az élet könyve

Az élet könyve 2014

7.50

Manolo egy fiatal férfi, aki a családja elvárásainak teljesítése és szívének követése között őrlődik. Mielőtt kiválasztaná, melyik utat kövesse, egy hihetetlen kalandba kezd, amely három fantasztikus világot ölel fel, ahol szembe kell néznie a legnagyobb félelmeivel.

2014

Casper

Casper 1995

6.33

Nincs emberfia, aki be merne lépni az elhagyatott kastélyba! A környéken ugyanis mindenki tudja, hogy az ódon épületben kísértetek tanyáznak. Az új tulajdonos számára azonban a megoldás kézenfekvő: ki kell űzni a kísérteteket. Casper, a vidám kis szellem eddig holtra unta magát. Tévézgetés közben nem is sejti, hogy hamarosan számos látogatója lesz, úgy mint ördögűzők, szellemírtók, építési vállalkozók. De csak egyvalaki akad, aki legény a talpán, egy tizenéves kislány. Először ő is sikít, mint a többi, aztán elájul, mint a többi. De ami ezután következik, az Casper és goromba bácsikái legmerészebb álmait is felülmúlja.

1995

Angyalok városa

Angyalok városa 1998

6.82

Mi történik akkor, ha egy angyal elkezd vágyódni a halandók mindennapjai után, és ki akarja próbálni a szerelmet? Nicholas Cage alakítja az angyalt, Seth-et, aki szerelmes lesz egy földi halandóba, a sebésznő Maggie-be. Választania kell égi és földi szerelem között. Vajon mi az, ami egy racionális gondolkodású orvosnőt arra késztet, hogy egy olyan férfihoz vonzódjon, akinek a létezését is lehetetlen elfogadnia? Maggie és Seth addig harcolnak józan eszükkel és vágyaikkal, míg végül mindent feláldoznak a szerelem kedvéért.

1998

Istenek között: A két világ

Istenek között: A két világ 2017

8.07

Példás életet élő tűzoltó Ja-Hong mentés közben elhunyt. Lelke átkel a túlvilágra, ahol a 49 napos barangolásnak indul. Ez idő alatt hét állomáson kerül ítélőszék elé. Ahol bizonyítania kell, hogy életét példásan élte. Amennyiben ez sikerül, esélyt kap az újjászületésre. Ebben három halál angyala lesz a segítségére, akik az útja és a perek során védelmezik. Gang Rim a halál angyalainak a vezetője, akit nem hagy hidegen az emberek sorsa. Hae Won Maek, aki az út biztonságáért felel. Duk-Choon, aki felkészül a tárgyalásokra és rendkívül érzelmes. Azonban a múlt homályai a küldetést a vártnál nehezebbé teszik. Az sem segít, hogy időközben Ja-Hong testvére Soo-Hong is eltávozik. Lelke azonban nem talál megnyugvást, amivel felbolygatja a másvilágot és veszélybe sodorja bátyja túlvilági végzete kimenetelét.

2017

Két világ között

Két világ között 2022

7.35

Egy fiatal lány túlél egy autóbalesetet, amiben meghal a barátja. Ezután úgy gondolja, hogy a fiú megpróbál kapcsolatba lépni vele a túlvilágról.

2022

Az élet fája

Az élet fája 2011

6.74

Öccsének korai halálának évfordulóján Jack O'Brien, a modern világ rohanásába belefásult építész visszagondol sorsfordító gyermekkorára, azokra a texasi kisvárosban töltött évekre, mikor elveszítette ártatlanságát, angyali édesanyjához és szigorú édesapjához fűződő kapcsolata pedig örökre megváltozott. Az emlékek felidézése közben talán nem csupán a saját, de az egész emberiség helyét is megtalálja az univerzumban.

2011

Hattyúdal

Hattyúdal 2021

7.15

A közeli jövőben Cameron Turnert halálos betegséggel diagnosztizálják. Miután felajánlanak neki egy kísérleti megoldást arra, hogy feleségét és fiát megóvja a gyásztól, vívódni kezd, hogy megváltoztassa-e szerettei sorsát ebben a gondolatébresztő filmben, mely a szeretet, veszteség és lemondás kérdéseit boncolgatja.

2021

Upload

Upload 2020

7.85

In 2033, people who are near death can be “uploaded” into virtual reality hotels run by 6 tech firms. Cash-strapped Nora lives in Brooklyn and works customer service for the luxurious “Lakeview” digital afterlife. When L.A. party-boy/coder Nathan’s self-driving car crashes, his high-maintenance girlfriend uploads him permanently into Nora’s VR world.

2020

The Good Place

The Good Place 2016

7.96

Eleanor Shellstrop, an ordinary woman who, through an extraordinary string of events, enters the afterlife where she comes to realize that she hasn't been a very good person. With the help of her wise afterlife mentor, she's determined to shed her old way of living and discover the awesome (or at least the pretty good) person within.

2016

Drop Dead Diva

Drop Dead Diva 2009

7.75

A shallow model suddenly dies in an accident only to find her soul resurfacing in the body of a brilliant, plus-sized attorney.

2009

Goblin

Goblin 2016

8.59

In his quest for a bride to break his immortal curse, a 939-year-old guardian of souls meets a grim reaper and a sprightly student with a tragic past.

2016

Hozuki's Coolheadedness

Hozuki's Coolheadedness 2014

7.20

Hōzuki is the aide to the great king of Hell, King Enma. Calm and super-sadistic, Hōzuki tries to resolve the various problems in Hell, including a rampaging Momotarō and his companions. However, he also likes spending his free time on his hobbies, such as fawning over cute animals and raising "Goldfish Flowers."

2014

Dead Like Me

Dead Like Me 2003

7.70

When her life comes to an abrupt end, George discovers that death is nothing like she thought it would be. Recruited to collect the souls of others as they die, she suddenly finds herself an unwilling participant in a line of work she never knew existed: Grim Reaping!

2003

Death's Game

Death's Game 2023

8.41

At the brink of going to hell, Yee-jae must cycle through twelve separate lives and twelve separate deaths in this reincarnation drama.

2023

Death Parade

Death Parade 2015

8.01

There is a place after death that’s neither heaven nor hell. A bar that serves you one chance to win. You cannot leave until the game is over, and when it is, your life may be too.

2015

Love in 40 Days

Love in 40 Days 2022

4.90

After getting involved in a fatal car crash, a competitive career woman arrives in an uncanny purgatory. While settling her unfinished businesses as a lingering spirit, she meets and finds her soulmate in a rebellious scion with a third eye.

2022

Angel Beats!

Angel Beats! 2010

7.92

Angel Beats takes place in the afterlife and focuses on Otonashi, a boy who lost his memories of his life after dying. He is enrolled into the afterlife school and meets a girl named Yuri who invites him to join the Afterlife Battlefront — an organization she leads which fights against God. The Battlefront fight against the student council president Angel, a girl with supernatural powers.

2010

Tomorrow

Tomorrow 2022

8.47

Once guiding the 'dead', now saving those who want to die! The Afterlife Office Human Fantasy.

2022

Tasokare Hotel

Tasokare Hotel 2025

7.70

Who is the real you? The "Tasokare Hotel" exists in a state of twilight limbo, allowing souls caught between the afterlife and the world of the living to rest. Neko Tsukahara arrives with no memory of who she is or how she came to be there, and is shown to a room filled with items relating to her past. As she searches for a way to remember who she was, a certain incident confronts her.

2025

That Time I Got Reincarnated as a Slime

That Time I Got Reincarnated as a Slime 2018

8.40

37-year-old corporate worker Mikami Satoru is stabbed by a random killer, and is reborn to an alternate world. But he turns out to be reborn a slime! Thrown into this new world with the name Rimuru Tempest, he begins his quest to create a world that’s welcoming to all races. Broken free from ordinary, stale past life, his fresh adventure in a fantasy world as a slime monster with unique abilities begins.

2018

Feminine Masculinity

Feminine Masculinity 1999

1

Tang Ping Kuen, the village head of Lucky Villaige, was always at loggerheads with businesswoman Christine Fong. One day, Christine was shot dead during a paintball game. The spirit of Christine can't rest in peace until she finds out who murdered her. Christine decides to take possession of Kuen's body.

1999

Natsume's Book of Friends

Natsume's Book of Friends 2008

8.10

Natsume Takashi has the ability to see spirits, which he has long kept secret. However, once he inherits a strange book that belonged to his deceased grandmother, Reiko, he discovers the reason why spirits surround him.

2008

Hi Bye, Mama!

Hi Bye, Mama! 2020

8.10

Cha Yu-ri died in an accident five years ago, leaving her husband Cho Gang-hwa to raise their daughter by himself. She becomes a ghost and watches over them until one fateful day she is brought back to life by the deities and told she can become human again if she returns to her place in 49 days. Though her husband has remarried, so she must decide between her or his happiness as she slowly re-integrates back into her old lifestyle.

2020

Brimstone

Brimstone 1998

7.60

Brimstone is a short-lived Fox television series, featuring a dead police detective whose mission is to return to Hell 113 spirits who have escaped to Earth. The series ran for only one partial season. Since cancellation, Brimstone reruns have aired on Syfy in the United States from the summer of 1999 onward. The reruns have no set schedule, but are usually aired in marathons during the channel's seasonal events like "Creatureland", "Inhumanland" and "the 31 Days of Halloween". Chiller also began airing reruns, on July 28, 2007. It currently airs in sporadic weekday marathons, like Syfy, and has no set airing schedule.

1998

Dusk Maiden of Amnesia

Dusk Maiden of Amnesia 2012

8.13

The story revolves around a first-year high school student, Teiichi Niiya who had just enrolled at Seikyou Private Academy. When he gets lost in one of the school's old building, he meets a girl named Yuuko Kanoe who reveals herself as a ghost with no memories. Teiichi then decides to investigate her death by delving deep into the infamous Seven Mysteries of the storied school along with Kirie Kanoe, Yuuko's relative, and the oblivious second year Momoe Okonogi. Throughout the story, Teiichi and Yuuko discover the truth about these ghost stories and help those who are troubled all the while inching closer to the truth behind Yuuko's death.

2012

Death Office

Death Office 2019

5.40

People who just died first visit the death office. There, the final destinations of the deceased, who died for various reasons including suicide, murder and disease, are decided. Shimura works at the death office.

2019

Hotel Beau Séjour

Hotel Beau Séjour 2017

7.27

What if you had to investigate your own murder? This anthology series follows victims who wake up to find their own dead bodies and have to navigate the limbo between life and death to solve the mystery of who killed them and why.

2017