12 majom

12 majom 1995

7.60

Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését és megfejteni a 12 Majom Hadseregének rejtélyét. Csupán a pszichológus Kathryn Railly próbálja megérteni a férfit.

1995

Logan Lucky - A tuti balhé

Logan Lucky - A tuti balhé 2017

6.72

A Logan-testvérek nem éppen a sors kegyeltjei: egyiküket éppen kirúgták a munkahelyéről, a másik pedig egy kocsmában csapos, ahol állandóan amiatt piszkálják, mert hiányzik az egyik karja. A fivérek úgy döntenek, hogy véget vetnek balszerencséjüknek, ehhez pedig hihetetlen tervet eszelnek ki: az egyik leghíresebb NASCAR autóverseny hatalmas bevételét akarják elrabolni a futam idején. A nagyszabású rablás és a tökéletesnek tűnő terv megvalósításához azonban először ki kell juttatniuk a börtönből Joe Banget, a bankrablók koronázatlan királyát.

2017

Mimic - A júdás faj

Mimic - A júdás faj 1997

6.07

New York Cityben ismeretlen járvány üti fel a fejét, amely ártatlan gyermekek ezreinek életét fenyegeti. A járvány hordozói ellen Dr. Susan Tyler (Mira Sorvino), a tehetséges fiatal tudós és férje, Dr. Peter Mann (Jeremy Northam), a Járványügyi Központ igazgatóhelyettese veszik fel a harcot. Dr. Tyler több csótányfaj DNS-ének kombinálásával igyekszik megfékezni a betegség hordozóit. A létrehozott ellenfajt Júdás-fajnak kereszteli, és Dr. Mann közreműködésével telepíti meg New York élõvilágában. Csakhogy három évvel a járvány sikeres megfékezése után a New York-i metróalagutak sötét labirintusában különös halálesetek keltenek riadalmat. Kiderül, hogy a genetikailag manipulált csótányok nem, hogy nem haltak ki a beléjük ültetett enzimektõl, de megnõttek és rendkívüli intelligenciára tettek szert: képesek önmagukat embereknek álcázni...

1997

Creepshow - A rémmesék könyve

Creepshow - A rémmesék könyve 1982

6.90

Egy kisfiú a Creepshow című képregényt nézegeti, amikor a zord apja elveszi tőle és a szemétkosárba dobja azt. Miután a fiú lefekszik, szobája ablakában félelmetes kísértetfigura jelenik meg, elkezdi lapozni a kidobott magazint. Az ebben lévő változatos rémtörténetek sorra megelevenednek. Többek között a zombi pátriarka igényt tart az Apák napi süteményre, egy farmer megfertőződik a földjére hullott meteordarabtól, és növénnyé változik, a tisztaságmániás milliomos lakását csótányok hada lepi el.

1982

Bogaras Joe

Bogaras Joe 1996

5.70

Joe a békés Közép-Nyugatról érkezik a New York-i vadonba, ahol eleinte semmi sem jön be neki. Azonnal kirabolják, többször is egymás után, ám egyszer csak úgy tűnik, végre megfordul a szerencséje, amikor váratlanul egy rossznak mondott környéken ugyan, de normálisnak tűnő lakáshoz jut. Ám hamar kiderül, hogy ez csak a látszat, a háziúr legszívesebben rövid úton szabadulna meg összes bérlőjétől, ha kell akár meg is öli őket, csakhogy az épületben megnyílhasson végre egy jövedelmező börtön. De Joe jó szövetségesekre talál a házbeli csótányokban, akik dallal-tánccal lopják be magukat a szívébe.

1996

Sebek

Sebek 2019

4.01

Felkavaró és rejtélyes dolgok sora kezdődik, mikor egy new orleans-i pultos felveszi a bár mögötti utcában csörgő, egy verekedés során otthagyott telefont.

2019

Gyilkos csótányok

Gyilkos csótányok 1975

5.40

Csótányok: Olyanok, mint a Sziklák ... Magas intelligenciával rendelkeznek ... Szemtelenek ... Mindíg éhesek ... Utaznak az autó kipufogójában ...Tüzet okoznak ... Gyilkosok... Egy földrengés mutáns csótányokat szabadít ki a föld mélyéről akik elárasztják a helyi kisvárost és a lakossággal kezdik csillapítani állandó éhségüket.

1975

Mimic 2. - A második Júdás-faj

Mimic 2. - A második Júdás-faj 2003

5.30

Remi tanárnõ, és többnyire meggyűlik a baja a férfiakkal. De úgy tűnik, a férfiaknak méginkább meggyűlik a bajuk a titokzatos nõvel, ugyanis minden pasi, akivel Remi az utóbbi idõben randizott, brutális körülmények között meghal, arcukat pedig lenyesték. És az iskolát kisvártatva ellepik a hatalmas mutáns csótányok.

2003

A fészek

A fészek 1988

5.14

Valahol Amerikában csótányok tartanak rettegésben egy egész várost. A kártékony állatok az utóbbi időben szaporodtak meg ennyi, és már az emberre is veszélyessé váltak. A seriff néhány tudóssal karöltve próbál gátat vetni a gyilkos állatok pusztításának.

1988

A város kissé bogaras

A város kissé bogaras 1998

3.70

Egy amerikai kisváros lakói rettegésben élnek a közeli tóban élő különös lény miatt, amely megcsonkított egy fiatalembert. Bár a lényt soha senki nem látta, a seriff fürdési tilalmat rendel el, amikor újabb baleset történik. A helyiek úgy vélik, csak szóbeszéd az egész, és amikor kifognak egy nagy halat, mindenki nyugodtan dől hátra, abban a hitben, hogy vége a rémálmoknak. Hamarosan azonban hatalmas csótányok lepik el a várost és sorra szedik áldozataikat. A túlélők a magát csak George tábornoknak becéző hírhedt bogárvadászt (Randy Quaid) hívják segítségül, aki meg is találja a mutáns lények királynőjét.

1998

Bug

Bug 2023

1

2023

Oggy and the Cockroaches

Oggy and the Cockroaches 1999

7.40

Oggy, an anthropomorphic cat, would prefer to spend his days watching television and eating, but is continuously pestered by three roaches: Joey, Marky and Dee Dee. The cockroaches' slapstick mischief ranges from plundering Oggy's refrigerator to hijacking the train he just boarded. In many situations Oggy is also helped by Jack, who is more violent and short-tempered than him and is also annoyed by the cockroaches. Bob, a short-tempered bulldog, also appears in the show, and is Oggy's neighbor.

1999