Elizabeth

Elizabeth 1998

7.17

A beteg Máriának gyermeke nem lévén, az uralkodói poszt várományosa a királynő féltestvére, VIII. Henrik király törvénytelen gyermeke, Erzsébet lett. Amikor 1558-ban trónra lépett, Anglia nehéz helyzetben volt. A protestánsok és a katolikusok küzdelme megosztotta az országot, a kincstár üresen állt, a franciák pedig a spanyolokkal szövetkeztek a térdre kényszerítésére. Erzsébetnek szüntelen ármánykodás közepette kellett megvédenie trónját, megszilárdítani hatalmát. A politikai viszonyok mellett szükségképpen háttérbe szorult a magánélete, beteljesületlen szerelme.

1998

Elizabeth: Az aranykor

Elizabeth: Az aranykor 2007

6.72

1585-öt írunk. I. Erzsébet királynő idestova három évtizede ül a trónon. Angliát vallási ellentétek feszítik, miközben az udvarban folyó ármánykodás is állandó veszélyt jelent. Ugyanekkor a katolicizmus pusztító szele söpör végig Európán. A római egyház támogatásával és az inkvizícióval felfegyverkezve II. Fülöp király armadája fenyegeti Angliát. A spanyol uralkodónak, a világ legnagyobb hatalmú emberének eltökélt szándéka, hogy letaszítja a trónról a protestáns eretneket. A küzdelem mellett szükségképpen háttérbe szorul a királynő magánélete, beteljesületlen szerelem fűzi Sir Walter Raleigh-hez.

2007

Két királynő

Két királynő 2018

6.56

Stuart Mária francia királyné lesz, majd megözvegyül. Ekkor visszatér Skóciába, hogy visszakapja jogos trónját. Ám Skócia és Anglia I. Erzsébet uralma alá tartozik. Egyszerre bűvölik el és félemlítik meg egymást. Női uralkodók a férfiak világában, ezért dönteniük kell, házasság vagy függetlenség.

2018

Egy ember az örökkévalóságnak

Egy ember az örökkévalóságnak 1966

7.33

Morus Tamást az egyik legtisztességesebb és legbölcsebb bírónak tartják Angliában. A Királyi Tanács tagja és VIII. Henrik király bizalmasa, aki feleségével, Aragóniai Katalinnal kötött házasságát semmisnek kívánja nyilváníttatni, hogy feleségül vehesse Boleyn Annát. Ehhez II. Gyula pápa jóváhagyására van szüksége. Thomas Wolsey bíboros lordkancellár sikertelenül könyörög Morusnak, hogy segítsen neki nyomást gyakorolni a Szentszékre. Ő inkább lemond és megtagadja a királynak letenni a hűségesküt, bár barátai megpróbálják rávenni, hogy tegye le. De végül a fiatal köztisztviselő, Richard Rich, aki mindig is felnézett Morusra, megmutatja jellemgyengeségét, amelyet Morus mindig is gyanított benne. Eskü alatt hamis vallomással vádolja Morust, akit halálra ítél az állami bíróság. Bár elveszíti hőn szeretett családját, mégsem hajlandó lelkiismerete ellen tenni. Ezért lefejezik a Londoni Towerben 1535-ben.

1966

Anna ezer napja

Anna ezer napja 1969

7.03

A király, VIII. Henrik egy bálon látványosan mutatja ki, hogy ráunt feleségére, Katalinra, a "bús, spanyol tehénre" és szívesen múlatná az idejét Thomas Boleyn fiatalabbik lányával, Annával. (Anna nővére egyébként Henrik gyermekét hordja a szíve alatt). Ám Anna - testvére példájából tanulva - kijelenti, hogy csak akkor kaphatja őt meg a király, ha előbb feleségül veszi. Henriknek csaknem eszét veszi a szerelem, vagy a férfiúi kivagyiság, és mindent megmozgat, hogy elváljon a feleségétől, akit egyébként nem kevésbé botrányos körülmények között vett el annak idején.

1969

Lady Jane

Lady Jane 1986

6.80

A film Lady Jane igaz történetét dolgozza fel. A Tudor-ház uralma alatt Angliában mindössze kilenc napra egy tizenhat éves lány került a trónra. Ő volt Lady Jane. A film a lány történetét korhű módon ábrázolja, bemutatva azokat a hatalmi viszonyokat és udvari intrikákat, amik hatalomra jutásához és bukásához vezettek...

1986

Koldus és királyfi

Koldus és királyfi 1937

6.80

Mark Twain regényének első beszélő verziója, melyben egy koldus egy királyfival helyet cserél. Errol Flynn játssza a katonát, aki a segítségükre siet. A fiúkat az igazi ikrek, Billy és Bobby Mauch alakítják.

1937

Mária, a skótok királynője

Mária, a skótok királynője 1971

6.70

Az 1550-es években járunk I. Erzsébet angol királynő uralkodása idején. A királynő tart unokatestvérétől s egyben riválisától Stuart Máriától, mivel trónkövetelése nem megalapozatlan. A történelmi filmben Stuart Máriának harcolnia kell Erzsébettel, bátyjával, a skót főurakkal és protestánsokkal, férjével s még önmagával is hogy megóvhassa a koronát fia és örökösei számára...

1971

VIII. Henrik magánélete

VIII. Henrik magánélete 1933

6.30

Hogyan szabaduljunk meg feleslegessé vált feleségeinktől? VIII. Henrik, Anglia királya, aki hatszor nősült, a lehető legextrémebb megoldásokat találta ki, míg összetalálkozott Catherine Parr-ral, a kardos menyecskével. Az intrikák és hálószobatitkok szemszögéből portrét festve az udvarról és a korról, a történet középpontjában az uralkodó hat felesége áll, melyek közül kettőtől elvált, egy meghalt az örökös megszülésekor, kettőt lefejeztetett, csak egynek volt akkora szerencséje, hogy özvegyként megúszta a dolgot. Korda filmje nem akar történelmi tanulmány lenni, "csupán" egy fergeteges szatíra az igen nagytermészetű királyról.

1933

Folytassa, Henry!

Folytassa, Henry! 1971

6.10

A helyszín VIII. Henrik udvara, ahol az uralkodó épp Mária normand királynőt veszi nőül. Ezután pedig jó szokás szerint a nászéjszakára kerül sor. Illetve csak kerülne, mert ahogy a király a királynő közelébe kerül, iszonyatos bűzt érez kiáramlani neje szájából. A kellemetlen szag oka az, hogy a királynő megőrül a fokhagymáért és minden este megeszik egy gerezdet. A király válni kíván. Ám épp, amikor kimondanák a válást, kiderül, hogy a királynő gyermeket vár. Ekkor adódik a kérdés, hogy kié a gyerek, mert biztosan nem a királyé, hisz ő hozzá sem nyúlt. Innentől kezdve számos kacagtató helyzeten keresztül követhetjük végig, hogyan kerül a király egyik galibából a másikba.

1971

Szerelem és vérpad

Szerelem és vérpad 1939

6.23

Angliai Erzsébet, a "szűz királynő" nem találja meg az igazi szerelmet, mert kegyencének, Essex grófjának, a királynő udvarhölgyével van viszonya. Essexhez való viszonya boldogtalan gyűlöllek-szeretlek kapcsolattá alakul át, mely végül erőszakos véget ér: az uralkodó a grófot felségsértés miatt lefejezteti.

1939

Koldus és királyfi

Koldus és királyfi 2000

6.20

A szegény sorban élő Tom, akit kegyetlen apja koldulásra és lopásra kényszerít, gazdag és kalandos életről álmodik. Ez a kívánsága teljesül is, amikor Edward herceg, VIII. Henrik fia felveszi Tom ruháit és kiszökik a palotából. Hamarosan mindkét fiú szembesül kívánsága kellemetlen oldalával, míg Tomot a hatalomra éhes régens zsarolja, addig Edwardnak egy jóravaló katona, Miles Hendon (Aidan Quinn) védelme alatt szembe kell néznie a törvény igazságtalanságaival és a hivatalnokok korruptságával.

2000

A fiatal Bess

A fiatal Bess 1953

5.90

Életrajzi film, mely I. Erzsébet fiatal korát mutatja be. Romantikus kaladjait, politikai intrikáit mutatja be. Charles Laughton rendező erőterleljes portét fest Erzsébetről és apjáról is: VIII. Henry-ről.

1953

The Tudors

The Tudors 2007

7.82

The Tudors is a history-based drama series following the young, vibrant King Henry VIII, a competitive and lustful monarch who navigates the intrigues of the English court and the human heart with equal vigor and justifiable suspicion.

2007

The Spanish Princess

The Spanish Princess 2019

7.59

The beautiful Spanish princess, Catherine of Aragon, navigates the royal lineage of England with an eye on the throne.

2019

Wolf Hall

Wolf Hall 2015

7.57

England in the 1520s is a heartbeat from disaster. If the King dies without a male heir, the country could be destroyed by civil war. Henry VIII wants to annul his marriage of twenty years and marry Anne Boleyn. The Pope and most of Europe oppose him. Into this impasse steps Thomas Cromwell: a wholly original man, a charmer, and a bully, both idealist and opportunist, astute in reading people, and implacable in his ambition. But Henry is volatile: one day tender, one day murderous. Cromwell helps him break the opposition, but what will be the price of his triumph?

2015

Six Wives with Lucy Worsley

Six Wives with Lucy Worsley 2016

6.40

In an ambitious and groundbreaking approach to drama and history featuring dramatic reconstruction, historian Lucy Worsley time travels back to the Tudor Court to witness some of the most dramatic moments in the lives of Henry VIII's six wives.

2016

The Virgin Queen

The Virgin Queen 2006

6.20

The Virgin Queen explores the full sweep of Elizabeth's life: from her days of fear as a potential victim of her sister's terror; through her great love affair with Robert Dudley; into her years of triumph over the Armada; and finally her old age and her last, enigmatic relationship with her young protégé, the Earl of Essex.

2006

The Six Wives of Henry VIII

The Six Wives of Henry VIII 1970

8.10

Series of television plays written by six different authors. Each play is a lavish dramatization of the trials and tribulations surrounding Henry and his wives. Keith Michell ties the episodes together with his dignified and magnetic performance as the mighty monarch.

1970

Henry VIII

Henry VIII 2003

6.50

The life of Henry VIII of England from the disintegration of his first marriage to an aging Spanish princess until his death following a stroke in 1547, by which time he had married for the sixth time.

2003

Walking Through History

Walking Through History 2013

5.00

Tony Robinson goes for a walk through some of Britain's beautiful and historic landscapes.

2013

The Six Wives of Henry VIII

The Six Wives of Henry VIII 2001

9.00

Through dramatic reconstructions and his own passionate narration, Dr. David Starkey, the controversial Tudor historian, profiles the six women who married Henry Vlll.

2001

Tudor Monastery Farm

Tudor Monastery Farm 2013

9.00

Historian Ruth Goodman and archaeologists Peter Ginn and Tom Pinfold turn the clock back 500 years to the early Tudor period to become tenant farmers on monastery land.

2013

Walking Tudor England

Walking Tudor England 2021

1

Professor Suzannah Lipscomb wends her way around the country on the trail of history's most fascinating dynasty.

2021

Inside Hampton Court Palace

Inside Hampton Court Palace 2021

7.00

On the edge of London stands Hampton Court, one of Britain's biggest palaces and most popular tourist spots, attracting almost a million visitors every year. Spanning 750 acres of grounds, it boasts 1,300 rooms and 23 courtyards...along with a host of secrets and historic stories. This two-part special provides an exclusive and intimate look at life inside the court today for the people keeping Henry VIII's world alive in the modern age, and also explores what life was like in the palace where the private world of the Tudors began.

2021

Elizabeth

Elizabeth 2000

6.00

Elizabeth is a four-part British documentary about Queen Elizabeth I of England.

2000