Tűzgyűrű 2013
Miközben az emberiség és a tengeri lények között folyik a háború, egy volt pilóta és egy újonc párba állnak, hogy egy elavultnak tűnő különleges gépet vezetve megmentsék a világot az apokalipszistől.
Miközben az emberiség és a tengeri lények között folyik a háború, egy volt pilóta és egy újonc párba állnak, hogy egy elavultnak tűnő különleges gépet vezetve megmentsék a világot az apokalipszistől.
A bevándorlási hivatal ki akarja toloncolni az országból az illegális bevándorló Margaretet. A nő azt állítja, hogy házasodni készül, így nem küldhetik vissza a hazájába. A gond, hogy a vőlegénye, a gyanútlan asszisztense mit sem tud erről. Szerencsére Andrew, akit évek óta gyötört a munkahelyén, bizonyos feltételek mellett hajlandó belemenni a játékba. Erre azért van szükség, mert a hivatal embereit sem ejtették a fejük lágyára: bizonyságot akarnak. Nincs mit tenni, a páros a vőlegény családjához utazik Alaszkába. Az események nem egészen az elképzeléseik szerint alakulnak.
Springfieldben, az Örökzöld sétány 742. szám alatti házban élő Simpson család korántsem hétköznapi família. Nem elég, hogy sárgák (pedig nem is kínaiak), csúcsfejűek, gülüs szeműek, ráadásul imádják a fánkot. A kelekótya család bajba kerül, amikor a családfő, Homer véletlenül mérgező anyagot önt a városka folyójába. Arnold Schwarzenegger kormányzó emiatt katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánítja a várost, amely fölé üvegbúrát építenek, hogy elszigeteljék a külvilágtól. Homernek nincs más választása, a tettek mezejére kell lépnie, hogy megmentse a világot és a világukat.
A 22 éves Christopher McCandless most diplomázott, ígéretes jövő előtt áll, de a biztos pálya helyett az ismeretlent választja és kalandot keresve nekivág Amerikának. Ami ezen az úton történik az ifjú utazóval, az számtalan ember számára vált örök szimbólummá. Vajon McCandless hősies utazó volt vagy naiv idealista; thoreau-i lázadó az 1990-es években vagy egy újabb útját vesztett amerikai fiú? Merész kalandor, avagy tragikus figura, aki harcra kelt az ember és a természet közt feszülő érzékeny egyensúllyal? McCandless útja a dél-dakotai búzamezőktől a Colorado folyó zuhatagain és egy kaliforniai neohippi kolónián át egészen Alaszka áhított, ám veszélyes vadonjáig vitt. Eközben olyan érdekes emberekkel találkozott, akik döntő hatással voltak gondolkodására és akik életét ő is megváltoztatta.
Egy repülőgép lezuhan az alaszkai hegyekben, és a nyolc túlélő - egy olajfinomító dolgozói - egy hóvihar kellős közepén találja magát, hamarosan pedig egy rejtélyes, majdnem misztikus farkasfalka veszi őket üldözőbe, hogy megvédjék területüket a betolakodóktól.
Az alaszkai Barrow egy Isten háta mögötti kis település, melyet legtöbbször a nagy hó elzár a külvilágtól. Itt északon a tél elképesztően kegyetlen: nem elég hogy szörnyű hideg van és állandóan esik a hó, egy teljes hónapig fel sem kel a nap, sötétbe burkolva a városkát 30 napon át. De van egy faj, akiknek kedvez a napfény teljes hiánya. És amikor egy vámpírhorda szállja meg a várost, rettegés tölti el az ottlakó emberek szívét. A szörnyű teremtmények ugyanis élelemre vadásznak, és nem kegyelmeznek senkinek, akiben még van egy csepp kis vér
Az amerikai haditengerészet új szuperpilótáját nem anya, hanem számítógépprogram szülte. EDI-nek, azaz mesterséges intelligenciával rendelkező Automatikus Harci Repülőgépnek nevezik, akivel, illetve amivel szemben esélye sincs az ellenségnek. Ben Gannon, Kara Wade és Henry Purcell a haditengerészet elit tesztpilóta osztagának oszlopos tagjai. A három szuperpilóta feladata az új lopakodó vadászgép bejáratása. Ám EDI egy villámcsapás következtében meghibásodik, és önállósítja magát. Csak Ben és társai állíthatják meg
A film 1925-ben, az alaszkai Nome városában játszódik, ahol diftéria járvány tör ki. A főszerepet a színészlegenda, Willem Dafoe kapta. Az igaz történeten alapuló alkotásban a 64 éves sztárnak egy 700 kilométeres utat kell megtennie szánhúzó kutyáival, hogy eljuttassa az emberek számára az életmentő vakcinákat. Togo, a szánhúzó kutya bebizonyította rátermettségét és hűségét gazdájának.
Dormer detektív és társa, Hap azért utazik az észak-alaszkai városba, hogy egy 17 éves lány gyilkosát megtalálja. A szakmai berkekben nagy hírnévnek örvendő, tapasztalt Dormert kellő tisztelet övezi itt is, helyi kollégája, Ellie Burr nyomozó leplezetlen rajongással követi. Nem tudja, hogy a nagy Dormer ellen egy másik ügy kapcsán éppen eljárás folyik: bizonyítékokkal "bűvészkedett", s a belső ellenőrzés fő tanúja éppen partnere, Hap. Ha beigazolódik a gyanú, az pályája végét jelenti. A profi nyomozó hamar ráakad a tettesre, egy Walter Finch nevű ponyvaíróra, ám amikor rajta akarnak ütni, a ködös tengerparton elmenekül. Lövés dördül, Dormer visszalő, de a golyó Hapet sebezi halálra. Dormer úgy rendezi a terepet, hogy még véletlenül se terelődjön rá a gyanú, hiszen komoly indítéka van. Kisvártatva Finch hívja, egyezséget ajánl: ha Dormer futni hagyja, örökre titok marad, ami a parton történt...
A félig husky, félig farkas Balto nem tudja hová tartozik igazán. Ám barátai, Borisz az orosz hólúd, a jegesmedve kölyök, és a gyönyörű husky lány Genna szeretik, és tudják róla, hogy milyen nemes lelkű. Egy napon komoly diftéria járvány tör ki Alaszkában. A gyerekek sorra betegszenek meg és a bajt még az is tetézi, hogy az óriási szélvihar elzárja az utakat. Nincs esély, hogy az életmentő gyógyszerek eljussanak a beteg gyerekekhez, hacsak egy csapat szánhúzó kutya nem vág neki a 600 mérföldes útnak, és hozza el a gyógyszert. Balto áll a csapat élére és nekiindul az életveszélyes útnak...
Jacket, 1898-ban az aranyláz űzi Alaszkába. Itt találkozik Fehér Agyarral. A farkas-kutya keverékkölyköt először békés indiánok nevelik, ám új gazdája, Beauty Smith cseppet sem kesztyűs kézzel bánik vele. A kegyetlen bánásmód hatására a kedves, szelíd állat szinte vérszomjas fenevaddá válik. Egy brutális kutyaviadal után a fiatal Jack Fehér Agyar segítségére siet, s nemcsak megmenti, hanem lassan, lépésről-lépésre, megpróbálja visszaszerezni az állat emberekbe vetett hitét, megnyerni a bizalmát. Smith azonban továbbra is igényt tart Fehér Agyarra.
A történet a az alaszkai Nomeban játszódik, ahol 1960 óta jelentik az eltűnéseket. Az FBI többszöri, mindenre kiterjedő nyomozásai ellenére, az igazság nem derült ki. Itt, ezen az Isten háta mögötti helyen, Dr. Abigail Tyler pszichológus elkezd gyűléseket tartani traumás páciensekkel. Akaratlanul is, de felfedezi az idegenekkel kapcsolatos összefüggő elbeszéléseket és dokumentálja is ezeket.
Akár az állatokkal, úgy bánik az alaszkai szuperbiztonságos börtön igazgatója az elítéltekkel. Két veszélyes bűnözőnek, Mannynek és Bucknak azonban mégis sikerül megszöknie. A két menekülő felkapaszkodik az arra haladó, egymáshoz kapcsolt mozdonyokra. A szökevény vonat segítségével a két mindenre elszánt elítélt és az általuk túszul ejtett fiatal nő megkísérli a lehetetlent: élve kijutni a jeges pokolból. A mozdonyvezető szívrohamot kap, a szerelvény elszabadul. Ráadásul az őket mindig is gyűlölő, ugyanakkor tőlük nem sokban különböző igazgató a nyomukban van.
Természetes, hogy egy kényelemhez szokott miami fogorvos nincs éppen elemében Alaszkában. Hát még ha hozzávesszük, hogy nemcsak az elemekkel kell megküzdenie, hanem nyolc vad szánhúzó kutyával is. Ted Brooks miami fogorvos Alaszkába utazik, hogy átvegye örökségét. Amikor megérkezik, kiderül, hogy egy ellenséges és fegyelmezetlen kutyafalkát örökölt, amely hét szibériai szánhúzó kutyából és egy border collie-ból áll. Hősünk ráadásul szembe kerül a mogorva öregemberrel, Thunder Jackkel is, akinek a kutyákra fáj a foga, ezért minden eszközt bevet, hogy a városi puhányt visszaküldje a melegebb éghajlatra. Ted azonban elfogadja kihívást, Alaszkában marad, és elhatározza, hogy kerül, amibe kerül, megtanul kutyaszánt hajtani.
Alaszka maga a romlatlan, háborítatlan természet, az Aegis olajtársaságot azonban ez nem érdekli. Amikor a cég egyik szakembere, Taft tudomást szerez a környezetromboló tervekről, amely a helybeli lakosság megélhetését is kockáztatná, úgy érzi, tennie kell valamit. Miután halálosan összekülönbözik a cég elnökével, Jenningsszel, a szép helybeli aktivista, Masu pártjára áll. Taft és Masu tudja, veszélyes vizekre merészkedtek, de Jennings is sejti, hogy a tűz-jég kombináció halálos is lehet.
Az emberek szívét világszerte rabul ejtő igaz történet alapján készült kalandfilm lenyűgöző történet egy kisvárosi riporterről és egy Greenpeace aktivistáról, akikhez a két rivális nagyhatalom is csatlakozik, hogy megmentsenek egy szürkebálna családot, akiket körbe zárt az északi sarkkör gyorsan szilárduló jege. Az Alaszka északi csúcsán dolgozó helyi riporter, Adam Carlson alig várja, hogy lelépjen valami nagyobb nézettségű hely és állás felé. Ám amikor beüt élete sztorija, a világ jön el őhozzá. Egy olajmágnás, államfők és szenzációéhes újságírók bukkannak fel a fagyos városkában, de aki miatt Adam leginkább aggódik, az Rachel Kramer. A lány nem csak hogy szókimondó környezetvédő, de a volt barátnője is. Az idő egyre fogy, és Rachelnek és Adamnek össze kell hoznia egy különleges szövetséget az eszkimó őslakosok, az olajcégek és az orosz és amerikai hadsereg között, hogy ellentéteiket félretéve segítsenek kiszabadítani a bálnákat.
A Walt Disney Stúdió beszélő kiskutyái visszatérnek, hogy ezúttal a fagyos Alaszka hófödte lankáin bizonyítsák, hogy a barátság és az összetartás melege átsegíthet minden nehézségen! Az öt szertelen kiskutya ezúttal egy szánhúzó versenyen vesz részt. Hajmeresztő akadályok, fondorlatos és néha tisztességtelen módszerekkel küzdő ellenfelek fogadják őket, de a kutyusok ezúttal is kitartanak egymás mellett, és segítenek új barátaiknak, Talonnak és Shasta-nak megnyerni a versenyt. A nagy próbatétel azonban csak ezután kezdődik, hosszú ugyanis az út hazáig
Chaplin filozófikus és önirónikus filmje megannyi, mára klasszikussá lett poént vonultat föl a méltóságteljes cipőevéstől, a lírai zsemletáncig. A Vadnyugat hőskorában, aranyásók közt játszódó történet első részében bemutatott éhezést, lecsúszást s véletlen megmenekülést a másodikbeli felemelkedés tévútjai és az álmodozás követik, majd jön a tanulság: ebben a világban csoda mélkül nem számíthatunk embernek való életre és viszonzott szerelemre.
Egy egymástól elhidegült testvérpár újra találkozik gyermekkoruk otthonában, az alaszkai vadonban. Kétnapos túrára indulnak, azonban a kirándulás nem várt fordulatot vesz, amikor rádöbbennek, hogy egy kíméletlen grizzly medve a nyomukban van. Forrás: Mafab.hu
1925-ben egy bátor szánhúzó csapat 700 mérföldet tesz meg, hogy megmentsék az alaszkai Nome település kisgyermekeit egy halálos járványtól.
Follow the lives of ambitious miners as they head north in pursuit of gold. With new miners, new claims, new machines and new ways to pull gold out of the ground, the stakes are higher than ever. But will big risks lead to an even bigger pay out?
Profiles of some of the men who choose to live off the grid in the unspoiled wilderness, where dangers like mudslides, falling trees and bears are all part of everyday life.
Forty-foot waves, 700 pound crab pots, freezing temperatures and your mortality staring you in the face…it's all in a day's work for these modern day prospectors. During each episode we will watch crews race to meet their quota and make it home safely.
After receiving a scholarship from the state, a recent Columbia University medical school graduate is required to set up his practice in an eccentric Alaskan town.
Viewers go deep into an Alaskan winter to meet six tough and resilient residents as they try to stay one step ahead of storms and man-eating beasts to make it through to spring. The closest neighbor to Sue Aikens is more than 300 miles away. Eric Salitan subsists solely on what he hunts and forages. Chip and Agnes Hailstone catch fish for currency in bartering for supplies, and Andy and Kate Bassich use their pack of sled dogs for transportation.
Deep in the Alaskan wilderness lives a newly discovered family who was born and raised wild. Billy Brown, his wife Ami and their seven grown children – 5 boys and 2 girls – are so far removed from civilization that they often go six to nine months of the year without seeing an outsider. They’ve developed their own accent and dialect, refer to themselves as a "wolf pack," and at night, all nine sleep together in a one-room cabin. Simply put, they are unlike any other family in America. Recently, according to the Browns, the cabin where they lived for years was seized and burned to the ground for being in the wrong location on public land.
In the frontier town of Nome, Alaska, there’s a gold rush on. But you've never seen gold mining like this before — here, the precious metal isn't found in the ground. It’s sitting in the most unlikely of places: the bottom of the frigid, unpredictable Bering Sea. And there are a handful of people willing to risk it all to bring it to the surface.
The Alaskans is a 1959-1960 ABC/Warner Brothers western television series set during the late 1890s in the port of Skagway, Alaska. The show features Roger Moore as "Silky Harris" and Jeff York as "Reno McKee", a pair of adventurers intent on swindling travelers bound for the Yukon Territories during the height of the Klondike Gold Rush. Their plans are inevitably complicated by the presence of singer "Rocky Shaw", "an entertainer with a taste for the finer things in life". The show was the first regular work on American television for the British actor Roger Moore.
Relationship coach Marin Frist knows what to look for, what to avoid and what will make her happy. As the many fans of her two bestselling books could tell you, we're all in charge of our own happiness. But like many people full of advice, she fails to apply it to herself. On her way to a speaking engagement in Alaska, she learns that her fiancé has cheated on her. Slapped in the face with personal failure, a snowstorm then leaves her stuck in a small town full of the one thing she really doesn't need—available men.
Following an elite crew of workers-- brakemen, engineers, construction crews, mechanics and train drivers – Railroad Alaska illustrates the battle against ferocious weather and treacherous terrain to keep the State of Alaska’s critical 500-mile long railroad rolling to deliver life sustaining supplies. From controlled avalanches to prevent catastrophe, to fascinating characters, like Jim James, the one-handed handy man, learn what it takes to keep this train on track.
Centers on the Kilcher family and their community outside Homer, Alaska. Begun by patriarch Yule Kilcher who immigrated from Europe during WWII, and currently led by his sons, Otto and Atz Kilcher (singer Jewel's father) the family have lived on their land for four generations. The show also features the homesteaders who live nearby and interact with the Kilchers.
In 1980, the U.S. government banned new human occupation in the Arctic National Wildlife Refuge in Alaska, a protected area, home to thousands of native animals and pristine terrain spanning roughly the size of South Carolina. Currently, only a handful of families spread across seven permitted cabins are allowed to remain in the refuge. Within less than 100 years, all remaining permits will reach expiration, and there will be no human presence left.
In the extreme Alaskan wild, 16 survivalists compete for a chance to win a massive cash prize — but these lone wolves must be part of a team to win.
They are some of the toughest, most extreme survivalists from across the nation. In the second season of Ultimate Survival Alaska, four teams - woodsmen, mountaineers, military veterans, and endurance athletes go head-to-head in an epic arctic competition that only National Geographic could inspire.
When a prison transport plane crashes in the remote Alaskan wilderness—freeing dozens of violent inmates—the region's lone marshal must protect the town he's vowed to keep safe.
'Alaska Revelada' is an approach to the artist's personal and professional life from a place of intimacy until now unknown. The metamorphosis of a pop icon who has not stopped reinventing himself throughout the different stages of his life. Always an advocate of transforming her body to also build her interior, in 'Salud' we explore what the journey has been like since she was a child to achieve a physical and spiritual transformation. In 'Money' we travel through the vast professional life of Alaska, full of high points of fame and money, as well as absolute economic ruins. In 'Amor' we structure Olvido's relationships with the other. The figure of his father, his relationship with his former manager Pito Cubillas, his great friendship with Nacho Canut and the great love of his life, Mario Vaquerizo. A documentary series articulated like a bolero along three concepts that define all human life: health, money and love.
Kodiak is a short lived, half-hour adventure program that aired Friday evenings at 8:00 p.m Eastern time on ABC during the 1974-1975 television season. The show revolved around the main character of Cal "Kodiak" McKay, an Alaska State Trooper. Kodiak, always accompanied by his Eskimo sidekick Abraham Lincoln Imhook, used his four-wheel drive truck to track down desperate killers through 50,000 miles of Alaska backcountry. The show was broadcast against NBC's mega-hit Sanford and Son. Kodiak couldn't lure viewers in to watch and was cancelled after the first episode, although a total of four episodes were aired. The show was filmed in Bend, Oregon Using the Old Skyliners Ski Lodge as the primary Meeting Place.
Five family-run mining camps risk everything in the hope of hitting the paystreak. Working grueling days under the midnight sun, the crews give it their all to battle the elements ... and each other.
Port Protection is home to the few who have left behind normal society and chosen a different life in a remote Alaskan community, where survival of the individuals and community cannot sustain without the other. The stakes are high. The land is rugged and unforgiving and the seas which surround Port Protection are cold and merciless. With risk comes a reward more profound than mere survival: a world of beauty and freedom with the security of community and without the constraints of bureaucracy. In Port Protection there are no clear roads to survival, inhabitants must carve one themselves.
Amid the untouched backdrop of Alaska, people go missing at an eerily high rate. It’s a place where people can go to get away from everything, where you can live off the grid and hide in plain sight. For a murderer, it provides the perfect cover to commit the perfect crime. often incorrectly refer to as Alaska:ice cold killers